Ferenc pápa Kubába is elmenne amerikai útján

Ferenc pápa kubai látogatást fontolgat amerikai útja során. Ezt szóvivője, Federico Lombardi atya jelentette be ma Rómában. A katolikus egyház feje fontos közvetítő szerepet játszott Kuba és az USA között, nagy szerepe volt abban, hogy enyhülés következett be a két állam viszonyában.

Még csak az előkészítő tárgyalásoknál tartunk a kubaiakkal – mondta Ferenc pápa szóvivője. A katolikus egyház feje szeptember utolsó hetében látogat el az Egyesült Államokba. Találkozik Obama elnökkel, és beszédet mond a washingtoni Kongresszusban.

Ha létrejön Ferenc pápa kubai útja, akkor ő lesz a harmadik katolikus egyházfő, aki a szigetre látogat. II. János Pál pápa 1998-ban járt Kubában. Ott arra szólította fel a kormányzó kommunista pártot, hogy nyisson a világ felé. Utóda, XVI. Benedek is ellátogatott a szocialista szigetországba, mely ellen évtizedekig érvényben volt az USA embargója. XVI. Benedek bírálta az amerikai embargót, de elítélte a kommunista rendszert is, amely nem mindig tartotta tiszteletben a vallásszabadságot.

Ferenc pápa II. János Pálhoz hasonlóan aktív szerepet kíván játszani a nemzetközi diplomáciában. Közvetítő szerepe Washington és Havanna között döntő fontosságú áttöréshez vezetett. Ferenc pápa mind Obama elnöknek, mind pedig Raúl Castro kubai államfőnek levelet írt, hogy megkönnyítse a változást. Az amerikai földrész mind fontosabb szerepet játszik a katolikus egyház életében, ezt mutatja az is, hogy Ferenc pápa személyében először ül Szent Péter trónján olyan pápa, aki az Újvilágban született.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez