Kína kisegíti Venezuelát, de korántsem antiimperialista szolidaritásból

A venezuelai elnök korábban egy húszmilliárdos hitelcsomagról beszélt.

Nicolas Maduro szűkszavúan annyit mondott, hogy ötmilliárd dolláros fejlesztési hitelt kap az ország Kínától. A bejelentésnek előzményei vannak, méghozzá több hónaposak. Januárban Maduro személyesen járt Pekingben és azt nyilatkozta tárgyalásai után, hogy „… gyakorlatilag sínen van egy húszmilliárdos hitelcsomag folyósítása”. De ezt kínai részről senki nem erősítette meg, sőt, a kínai külügyi szóvivő burkoltan ugyan, de jelezte, hogy Venezuela nem csak az alacsony olajár miatt van bajban. Azóta a bajok csak növekedtek: gyakorlatilag jegyrendszer van érvényben a legfontosabb fogyasztási cikkekre, már az aranytartalékokhoz is hozzányúltak, hogy ki tudják fizetni az adósságok törlesztő részleteit. Az elemzők szerint Venezuela közel áll a fizetésképtelenséghez, miközben a belpolitikai helyzet is egyre feszültebb. Venezuela bevételeinek 95 százaléka az olajból származik, de a folyékony fekete arany ára az utóbbi hónapokban a korábbi szint felére csökkent. Az ország felmondta azt a korábbi megállapodást, amelynek keretében Venezuela kedvezményes áron szállított olajat a karibi tréség országainak, a politikailag közeli országok, például Kuba és Nicaragua különösen nagy kedvezményt kaptak. De a gazdasági bajok az internacionalista kötelezettséget is felülírták. Kína már régen üzleti alapon nyújt hiteleket a latin-amerikai országoknak. Maduro mostani bejelentéséből nem derült ki, hogy ez az öt milliárdos kínai hitel egy önálló, egyedi akció, vagy netán része a venezuelai elnök által korábban remélt húszmilliárdos csomagnak. (Fotó:AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez