Ecuador, Bolívia és Paraguay látja vendégül júliusban Ferenc pápát

Az év második felében igen sűrű programnak néz elébe az argentin származású Ferenc pápa. Az alig két napja hivatalosan is megerősített szeptemberi kubai látogatása előtt ugyanis az első latin-amerikai egyházfő júliusban Bolíviába, Ecuadorba és Paraguayba utazik majd.

A bolíviai püspöki konferencia sajtóközleménye szerint Ferenc pápa július 8. és 10-e között érkezik az andoki országba, dél-amerikai körútja második állomásaként. A Szentatya július 6-7-8-a között előbb Ecuadorban Quitót és Guayaquilt keresi majd fel, Bolívia után pedig Paraguayba utazik július 10. és 12. között.

Az egyházfő látogatását máris lázas készülődés előzi meg mindhárom latin-amerikai országban, a Bolíviai Püspöki Konferencia (CEB) a hatóságokkal együttműködve vizitelt a Ferenc pápát fogadó Santa Cruz-i, La Paz-i és El Alto-i helyszíneken. Ami a bolíviai körutat illeti, a Szentatya látogatásának fénypontját a Santa Cruz belvárosában található Megváltó Krisztus szobra alatt tartandó két és fél órás szentmise jelenti majd. A ceremóniához a bolíviai Nemzeti Szimfonikus Zenekar, valamint az egykori jezsuita missziók egyedülálló amerikai reneszánsz és barokk zenei örökségét ápoló Chiquitos-i orkeszter mintegy 1500 muzsikusa ad zenei aláfestést. A bolíviai vizit pontos programját csak májusban hozzák nyilvánosságra, annyit azonban tudni lehet, hogy a vatikáni tisztviselők elé terjesztett útvonaltervben El Alto, La Paz és a legendás Santa Cruz-i börtön, Palmasola is szerepel.

Paraguayban már csak azért is nagy várakozással tekintenek az egyházfő látogatása elé, mert Ferenc pápa annak a jezsuita rendnek a tagja, amely még a XVI. században kezdte meghatározó hittérítő munkáját a guaraní országban. A jezsuita missziók 1608-tól szinte külön államként működtek a spanyol korona fennhatósága alatt, egyedülálló építészeti, zenei és képzőművészeti értékeket hagyva a jelenkori Paraguayra.

A Paraguayi Püspöki Konferencia (CEP) stílusosan a guaraní – “Eju Francisco”, magyarul “Francisco Itt” jelszóval készül a Szentatya vizitjére, aki minden bizonnyal a főváros Ñu Guazú nevű parkjában celebrál misét, és az asuncióni Bañados Norte nyomornegyedbe is ellátogat majd. Paraguay egyébként 1988-ban láthatta vendégül a katolikus egyház vezetőjét, amikor is II. János Pál pápa, még Alfredo Strossner diktátor uralmának utolsó évében utazott a dél-amerikai országba.

Ferenc pápa quitói és guayaquili látogatását megelőzően az ecuadori államfőnek személyesen is lehetősége nyílik majd az egyházfővel tárgyalni, mivel Rafael Correa április 28-án hivatalos vatikáni audienciájára. A Szentatya ecuadori programját szintén az elkövetkező hónap során egyezteti a Vatikán és Quito, annyit azonban már most is tudni lehet, hogy a hivatalos menetrend részeként Ferenc pápa kitünteti Rafael Correa elnököt, és a quitói El Quinchében székesegyházban misézik.

Ecuador lesz az első spanyol nyelvű latin-amerikai ország, ahol az első latin-amerikai pápa tiszteletét teszi, ám nem kevésbé fontos a paraguayi és a bolíviai látogatás sem, ahol a vatikáni források szerint Ferenc főként az őslakos közösségekkel folytatott párbeszédet kívánja előmozdítani.(Fotó: CEP)

 

 

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez