Puszta kézzel kutatnak gyermekeik után az emberek a romok alatt Nepálban (fotókkal)

Csak akkor tudom meggyászolni őket, hogyha már megtaláltuk a holttesteket- mondta egy anya, akinek két gyereke maradt a romok alatt Katmanduban. A 7,9 erősségű földrengés a hétvégén döntötte romba a Katmandu völgyet, ahol több mint 2,5 millió ember lakik.

Tízezer is lehet a halottak száma Nepálban- nyilatkozta a 28 milliós ország miniszterelnöke a Reuters hírügynökségnek. Elmondta, hogy ők mindent megtesznek,  de egészen egyszerűen nincs elég eszközük és pénzük, hogy a hatalmas katasztrófa következményeit elhárítsák a koldusszegény országban. A dühös lakosság a kormányt hibáztatja azért, hogy a mentési munkálatok csigalassúsággal haladnak a fővárosban is. Vidéken pedig még rosszabb lehet a helyzet, de erről nincsenek igazán hiteles információk. Az emberek csákánnyal és puszta kézzel kutatnak a romok között, ahol az idő teltével mind nehezebb túlélőt találni. A helyi vallási szokások szerint viszont mindenképp meg kell találni a holttestet ahhoz, hogy méltóképpen elbúcsúzhassanak az elhunyttól.

Lassan érkezik már a külföldi segítség is: Indiából, Kínából, Pakisztánból és az USA-ból jöttek  repülőgépek. Ezek a szállítmányok életmentőek lehetnek, de eltörpülnek a szükségletek mellett. A nepáli miniszterelnök szerint több mint nyolcmillió ember került kétségbeejtő állapotba a földrengés miatt. A UNICEF helyi képviselője pedig arról beszélt, hogy egymillió gyerek van vészhelyzetben Nepálban a földrengés katasztrófa miatt.

471335476 471335502 Kathmandu Struck By Powerful Earthquake Kathmandu Struck By Powerful Earthquake <> on April 25, 2015 in Kathmandu, Nepal. <> on April 25, 2015 in Kathmandu, Nepal. 471071784 <> on April 25, 2015 in Kathmandu, Nepal. Death Toll Rises Following Powerful Earthquake In Nepal 471207792 471207796 471208416 471208848 471208852 471208858 471335310 471335334

Fotó: GettyImages

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez