Egyre forróbb a helyzet Venezuelában-szó szerint

Venezuelában csökkentik a közhivatalokban a munkaidőt, hogy takarékoskodni tudjanak az árammal.

Negyven fok közelébe szökött fel a hőmérő higanyszála, a nagyvárosokban elviselhetetlen a kánikula, megugrott az áramfogyasztás a légkondicionálók intenzívebb működtetése miatt. Ezért a kormány megelőző, takarékossági intézkedéseket hozott. A közhivatalokban hat órásra csökkentik a munkaidőt, rövidebb ideig kell tehát légkondizni. A magáncégeket pedig arra kötelezik, hogy a csúcsfogyasztás idején saját áramtermelő berendezést használjanak. Az embereket meglepte a kormány bejelentése, hiszen 10 napja még nagyon derűlátó nyilatkozatot tettek közzé az áramszolgáltatás „stabilizálásáról”. De időközben kiderült, hogy nincs minden rendben az ország legnagyobb vízi erőművével. A Simon Bolivar erőmű Venezuela áramszükségletének a hatvan százalékát termeli meg, de a szárazság és talán más technikai okok miatt is, vészesen csökken a tározóban a vízszint. Az alacsony olajár miatt és más a gazdasági, politikai rendszerből adódó problémák miatt egyre nyomasztóbb a venezuelaiak hétköznapi élete. A legtöbb fogyasztási cikket már gyakorlatilag jegyrendszer alapján osztják el, már ha van mit. Az infláció év végére elérheti a 150 százalékot, ebben az évben hét százalékos gazdasági visszaesés várható. Javában folyik az államkincstár aranykészletének dollárra váltása, hogy teljesíteni tudják a fizetési kötelezettségeket. Ez idén talán még sikerül, de a legtöbb gazdasági elemző szerint jövőre már csak csodával kerülhető el az államcsőd.

Fotó: Europress AFP Images

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez