A bevándorlási reform megszavazását kérte Obama

Barack Obama egy átfogó bevándorlási reform megszavazását kérte az USA törvényhozásától, az elnök szerint egy igazságosabb és hatékonyabb rendszer kidolgozása jelentheti a kulcsot az Egyesült Államok jövőbeli biztonságának és gazdasági fejlődésének biztosításához. Obama azt is elmondta, hogy a “hispano-amerikai kultúra” immár az USA arculatának egyik meghatározó alkotóeleme.

A Fehér Házban tartott fogadáson Obama arra emlékeztetett, hogy a bevándorlási reform keresztülviteléhez elsősorban továbbra is a Kongresszus támogatására lenne szükség.

“A nemzet jövőbeli bősége és biztonsága egy átfogó és igazságos bevándorlási rendszer kidolgozásán áll vagy bukik.”

Obama még tavaly november 20-án, rendeleti úton kezdeményezte több, mint 5 millió bevándorló idegenrendészeti státuszának rendezését. A reformokat  2014 februárjában felfüggesztették, miután az illetékes bíróság helyt adott a tervezet ellen fellépő, Texas által vezetett szövetség tiltakozásának,

Korábban a Szenátus kétpárti támogatással elfogadta a bevándorlási reform tervezetét, azt azonban az alsóház republikánusai akkor megtorpedózták. Ezt követően Obama rendeleti úton igyekezett tehermentesíteni a komoly gondokkal küszködő bevándorlási rendszert.

Az elnök beszédében keményen kritizálta a migránsok státuszának rendezését elgáncsoló republikánus ellenzéket, és emlékeztetett, hogy a törvényhozási buktatók ellenére az USA lakossága tisztában van a reformok bevezetésének szükségességével.

A május 5-i szokásos fogadást a Fehér Házban a mexikói hadsereg a jobban felszerelt és számbeli fölényben lévő franciákon, az 1862-es pueblai csatában aratott győzelmének tiszteletére tartják. A mexikói győzelemről megemlékezve elmondta, hogy a mexikói-amerikai kultúra mára az USA identitásának fontos részét képezi.

“Emlékezzenek rá, hogy mindannyian, Önök és főleg én, bevándorlók és forradalmárok leszármazottai vagyunk.” – mondta Obama Franklin Delano Roosevelt szavait idézve. A mexikói közösség felé tett félreérthetetlen gesztusként az USA elnöke spanyolul, az “Éljen az Egyesült Államok! Éljen Mexikó! Boldog május 5-ét!” felkiáltással zárta beszédét.(Fotó:AFP)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez