A Rockefeller Alapítvány kinyitja a pénzeszsákot Afrikában

A kisbirtokok megerősítésében, piacra juttatásában is fantáziát lát a Rockefeller Alapítvány, amelynek afrikai szerepvállalása felöleli a mezőgazdaságot és az IKT-ágazatot is.

A mezőgazdasági, a víz- és egészségügyi rendszerek megerősítésén, a technológiai szektor fellendítésén fáradozik Afrikában a Rockefeller Alapítvány – közölte az azt irányító Judith Rodin. A program pénzügyi kerete kereken 100 millió dollár, melyből például Ghána, Kenya, Dél-afrikai Köztársaság, Nigéria, Marokkó és Egyiptom javára digitális munkahelyeket hoznak létre. Céljuk, hogy alapvetően a fiatalok számára alakítsanak ki elhelyezkedési lehetőségeket az IKT ágazatban. Mindezen túl is van mire összpontosítania az alapítványnak, hiszen az afrikai egészségügy és jólét sok tekintetben függ az éghajlatváltozással is összefüggő szárazságtól, illetve az árvizektől.

A feladat is ebből következik: az alapítvány segíteni igyekszik a mezőgazdasági kistermelőknek abban, hogy megbirkózzanak az éghajlatváltozás hatásaival, illetve nemzetközi szervezetekkel karöltve a szakszerűbb és pontosabb előrejelzések feltételeit is igyekeznek megteremteni.  A vízgazdálkodás javításán túl szárazságtűrő vetőmagvak előállítására és gazdákhoz való eljuttatására fordítja erőit a Rockefeller Alapítvány. Kenyai gazdaságokban tett látogatása után pedig azt is a Rockefeller Alap programjaként határozta meg Judith Rodin, hogy előmozdítsák a kisbirtokok termelékenységének javítását, melybe azt is beleértik, hogy több hozzáféréssel rendelkezhessenek a nagyobb piacokhoz a több termék eladása érdekében.

(Fotó:GettyImages)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez