Először ül majd kínai honatya a brit parlamentben

800 éve most először került be kínai a parlamentbe Nagy Britanniában – lelkesedett a szigetországban élő kínaiak szövetségének főnökasszonya, aki sietett gratulálni a 31 éves Alan Maknak.

A brit földön született hongkongi férfi angolabb az angoloknál: “Thatcher asszony követője vagyok, brit hazafi” – így jellemezte magát az újdonsült konzervatív honatya, aki a Havant választási körzetben győzött. Szülei szegény hongkongi bevándorlók voltak, akik gyárban dolgoztak. Tehetséges fiúkat viszont taníttatták: az ifjú Alan Mak Cambridge-ben végezte a tanulmányait. A mostani választáson, melyet a Konzervatív Párt nyert meg, sok kínai jelölt volt, de csak Alan Maknak sikerült a bejutás a parlamentben.

“A szüleimtől mindig azt tanultam: ne csak arra törekedj, hogy neked jó legyen, hanem igyekezz másokkal is jót tenni! Ezért akarom ezt a csodálatos országot szolgálni, mely annyi jót tett a szüleimmel és velem”- mondta Alan Mak, aki a brit parlament 800 éves történetben az első kínai származású honatya lesz.

Fotó: Wikipedia

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez