Száz év után az első francia elnök Kubában

Az USA és Kuba diplomáciai közeledésének decemberi bejelentését követően számos nyugati politikus érkezett Havannába, hogy előmozdítsák a szocialista szigetországgal ápolt elsősorban jövőbeli, és főként gazdasági kapcsolatokat. A mostani francia elnöki vizitre a japán, holland, EU-s és brit delegációk látogatása után került sor.

 

A Kubába látogató Hollande – akit Rogelio Sierra külügyminiszter-helyettes fogadta Havannában – elmondta, hogy Franciaország az európai nemzetek sorában elsőként kíván a nyitás politikájának útját választó Kuba útitársául szegődni. Hollande azt is kifejtette, hogy a Kubát sújtó embargó visszavonását kulcsfontosságú lépésnek tartja ahhoz, hogy a szocialista szigetország rendezhesse kereskedelmi kapcsolatait a világgal.

A tervek szerin Hollande ma találkozik Raúl Castróval, ám a francia elnök attól sem zárkózott el, hogy esetleg Fidel Castróval is folytasson megbeszéléseket, ez utóbbi találkozót azonban nem erősítette meg Havanna.

A francia államfő látogatására egyébként egy nappal a történelmi Ferenc pápa – Raúl Castro találkozó után kerül sor. A sajtó által magánjellegűként emlegetett audiencián a kubai elnök megköszönte az éppen az USA-ba készülő egyházfő segítségét Kuba és az USA diplomáciai kapcsolatainak javítása terén.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez