Véget ér egy több mint hatvanéves határvita
Történelmi megállapodás küszöbén áll Banglades és India: az indiai parlament elfogadta, hogy végre megoldják a több mint hat évtizede húzódó határvitáját és a több tízezer hontalan sorsát. Ezzel némileg csökkenhet a feszültség a régióban, Új-Delhi több figyelmet szentelhet a többi vetélytársának (Kínának és Pakisztánnak), miközben elősegítheti a bangladesi-indiai kapcsolatok fejlődését is.
Sikerrel zárult Narendra Modi indiai miniszterelnök kampánya és az ellenzékkel való tárgyalások: ezen a héten a 331 fős indiai parlament egyhangúlag elfogadta a törvénytervezetet, ami felhatalmazza az államfőt arra, hogy aláírja azt a megállapodást, ami végleg rendezi Banglades és India határvitáját, valamint az itt élő hontalan polgárok sorsát. Az egyhangúlag elfogadott szerződés értelmében a 4000 kilométer hosszú bangladesi-indiai határon fekvő „senki földjét” felosztják egymás között a felek.
Banglades és az indiai Nyugat-Bengál tartomány Cooch Behar kerülete közti 120 négyzetkilométer területen 160 település feküdt és mintegy 50 000 ember él itt, számos kisebb enklávéban szétszórva. Ma Bangladesben 37 000 indiai él az enklávékban, a határ másik oldalán pedig 14 000 bangladesi él az indiai területeken lévő enklávékban. A készülő megállapodás értelmében 111 település Új-Delhi, 51 pedig Dakka fennhatósága alá fog tartozni. Az itt élők pedig szabadon dönthetnek majd az állampolgárságukról: mindkét ország köteles biztosítani az itt élők számára a szabad átköltözést és az állampolgárság felvételét.
Ezen a “senki földjén” élő emberek ugyanis nem rendelkeztek állampolgársággal; sem Banglades, sem India nem vállalt értük felelősséget; nem építettek ide semmiféle infrastruktúrát; nem voltak iskolák és kórházak sem. Sőt, kerítésekkel körbezárták őket és az évek során mindkét ország határőrei pedig több száz helyivel végeztek, amikor megpróbáltak beszivárogni valamelyik országba. A helyiek Indiában dolgoztak, mintegy illegális bevándorlóként, de nem volt jobb a helyzet Bangladesben sem: ott gyakran letartóztatták, majd börtönbe zárták őket.
A “sakkjátszma” hagyatéka
Az enklávék és a vitatott határszakasz története egészen a XVIII. századig nyúlik vissza: Kúcs Behar-i maharádzsa és a mogul uralkodók 18. századi békeszerződései értelmében “sakkjátékszerűen” felosztották egymás közt a falvakat, de később a Brit Birodalom beolvasztotta Indiába. Azonban, amikor India 1947-ben függetlenné vált és kivált belőle Pakisztán, akkor ez a körzet automatikusan a muszlim országhoz került.
Az enklávék kérdését 1954-ben tettek először kísérletet az indiai és a pakisztáni diplomaták, de a tárgyalások kudarcba fulladtak. 1971-ben a harmadik indo-pakisztáni háború, vagy más néven Banglades felszabadító-háború, után a függetlenné vált dél-ázsiai ország hozzálátott a vitatott terület kérdésének a megoldásához. Azonban 1974-ben Mudzsibur Ráhman sejk bangladesi kormányfőt megölték, mielőtt aláírta volna a szerződést Indira Gandhival, s az új bangladesi vezetés ezután Pakisztán-barát külpolitikát folytatott. Naraszimha Rao indiai és Haled Zia bangladesi miniszterelnök 1992-ben ismét megpróbálkozott a „senki földje” helyzetének a megoldásával, de ezek a próbálkozások is elakadtak.
Igazából a határvitát megoldásáról még az előző indiai elnök alatt döntöttek: Manmohán Szingh indiai miniszterelnök 2011 szeptemberben Bangladesben járt és megegyezett Haszina Vazed bangladesi miniszterelnökkel az enklávék beleolvadásáról. Ezt még akkoriban az ellenzékből lévő BJP (Bharatiya Janata Party) kemény támadta és arról beszélt, hogy ennek elfogadása India „szuverenitásának semmibevételét jelenti”.
Banglades természetesen üdvözölte a döntést: Haszinát és a Bangladesi Népi Ligát (Bangladesh Awami League) korábban keményen támadta az ellenzék a 2011-es kudarc miatt, de most együtt ünnepelt az ország és minden politikai erő „kedvezően fogadta az eredményt”. Humajun Kabir – a volt indiai nagykövet Bangladesben – azt nyilatkozta a The Diplomatnak, hogy ez a megállapodás „újradefiniálja a két ország kapcsolatát és rendkívül szorossá válhatnak a gazdasági együttműködések”.
Egy újabb “kistigris”?
Ez pedig nagyon jó jön Dakka számára, mivel az elmúlt években Banglades gyors és látványos változásokon ment keresztül. Habár még mindig az egyik legszegényebb országként tartják számon a régióban, ahol folyamatosan törnek ki zavargások és az országban súlyos természeti katasztrófák (árvíz, földrengések) pusztítanak, de 2010 óta 6-8 százalékos GPD-növekedést produkál az állam. A bangladesi szegénység 2015-ben 30%-ra csökkent (a tíz évvel ezelőtti 60%-ról), megnövekedett a várható élettartam, csökkent a gyerekhalandóság és az analfabéták száma, jelentősen javult a nők helyzete, és a ruhaipar vált a húzóágazattá: ma Banglades a világ negyedik legnagyobb könnyűiparával rendelkezik.
A bangladesi gazdaság számára az egyik fő hajtómotor pedig az Indiával való kereskedelem. Az elmúlt öt évben duplájára emelkedett a két ország kereskedelmi volumene: 2014-ben elérte a 6,1 milliárd dollárt. A határviták miatt elsősorban tengeren folyt a kereskedelem, ezért a megállapodással új útvonalak létesülhetnek, amiből a határ menti régiók profitálhatnak a leginkább. Három fő gazdasági területen zajlik jelentős együttműködés Dakka és Új-Delhi között: energia, infrastruktúra-fejlesztés és a közös hálózatok építése. Például a 71 kilométer hosszú Baharampur-Bheramara energiahálózatot is az indaiak készítették és a fejlesztéseknek köszönhetően jövőre 1000 MW áramot lesz képes szállítani. Ezenfelül vízi erőműveket, szénerőműveket és egy 130 kilométer hosszú „Barátság Csővezetéket” építenek, hogy megfelelően ellássák a gyakran energiahiányban szenvedő Bangladest.
Ugyanakkor még mindig maradt egy „aprócska” határvita a két ország között: a Teeszta határfolyó egyes szakaszainak a hovatartozása. Habár Új-Delhi erre is talált megoldást, de az indiai Nyugat-Bengálban élő politikusok elutasítják a tervezetet. Ennek oka, hogy a szárazabb időszakban „több vizet kap” a határ bangladesi oldalán élők, mint az indiai oldalon lévők.
A képek forrása: Europress/AFP