Az Emirates ott csíp az amerikai riválisokba, ahol fáj

A dubaji társaság a Nyílt Légtér egyezmény alapján európai repterekről indulna az Újvilágba.

Tim Clark, az Emirates igazgatója a The Nation című angol nyelvű dubaji lapnak közölte: újabb amerikai járatok indítását tervezik. Természetesen már most is rengeteg gép indul Dubajból észak- és dél-amerikai célállomásokra. Tim Clark azonban most az Open Skies, vagyis Nyílt Légtér egyezményre hivatkozva olyan járatokról beszélt, amelyek valamelyik nagy európai légi kikötőből indulnának Amerikába. Tehát az Emirates gépei nem érintenék az Öböl menti térség egyetlen repterét sem. Már most is van egy ilyen járata az Emirates-nek, 2013 októbere óta lehet a dubaji társaság gépével Milánóból New Yorkba repülni. Tim Clark jelezte, hogy az újabb hasonló járatoktól nyilván idegesek lesznek a konkurens amerikai társaságok, amelyekkel már régóta kiélezett az Öböl menti társaságok viszonya. Az amerikaiak azzal vádolják az Emirates-t, a Qatar Airways-t és az Etihad-ot, hogy illegális állami szubvenciónak köszönhetik sikereiket. Ráadásul tavaly az Emirates az amerikai útvonalain növelte leggyorsabban, 20 százalékkal, forgalmát és bevételeit. Tim Clark azonban hozzátette: a kilencvenes évek végén épp az USA szorgalmazta a nemzetközi légi forgalmat liberalizáló egyezményeket, hogy minél több járatot indíthassanak az amerikai társaságok más kontinensekre. Jelenleg még a nagy amerikai társaságok bonyolítják le a globális utasforgalom 53 százalékát, de az Öböl mentiek rohamtempóban növelik részesedésüket. Közülük is kiemelkedik az Emirates, amely a most zárult üzleti évben negyven százalékkal növelte profitját az előző évhez képest. Fotó:AFP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez