Fiatal lány robbantotta fel magát Nigériában

Legkevesebb hét ember veszítette életét a robbantásban, amit minden bizonnyal a Boko Haram radikális iszlamista terrorszervezet hajtatott végre.

A véres incidens Damaturuban történt, Yobe állam fővárosában. Az öngyilkos merénylő egy fiatal lány volt, aki egy forgalmas piac előtti buszmegállóban hozta működésbe a ruhája alatt elrejtett robbanószerkezetet. A detonációban 7-en meghaltak és 27-en megsebesültek. A sérülteket a közeli kórházba szállították és sokuknak az állapota válságos – közölte a Reuters. Az öngyilkos-merényletért még senki sem vállalta a felelősséget, de a helyi hatóságok szerint minden jel arra utal, hogy a Boko Haram áll az újabb támadás hátterében.

A radikális iszlamista terrorszervezet az eltelt napokban több helyen is akcióba lépett. Adamawa államban egy kisebb települést támadtak meg, ahol hét emberrel végeztek. Bornu államban pedig sikerült elfoglalniuk Martét, amit még a nigériai kormányerők februárban szabadítottak fel. Zannah Umar Mustapha Borne állam kormányzó-helyettese is megerősítette, hogy Marte jelenleg a radikálisok ellenőrzése alatt áll, amit komoly „visszaesésnek” nevezett az ellenük indított hadjáratban.

A nigériai kormányerők egyébként továbbra is a Sambisa erődből próbálják kifüstölni a Boko Haramot. A hadművelt azonban nehézkesen halad előre, mivel az erdőt teljesen elaknásították a terroristák.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez