A francia hajóskapitány, aki minden áron híres terrorista akart lenni

A 60 éves breton hajóskapitány két évig szolgálta az AQIM-ot a sivatagban Maliban. A francia csapatok fogták el 2013-ban. Azért ítélték el Franciaországban, mert népszerűsítette az AQIM-ot és részt vett az újoncok fegyveres kiképzésében Maliban.

A nyolc gyermekes családapa szakított a civilizációval és a tengerrel: áttért az iszlámra és Afrikába költözött, ahol nomád életet élt. Először Marokkóban kedvelte meg a sivatagi életet. Itt meg is nősült. Utána Mauritánia következett, majd Mali. A hatalmas területű afrikai állam északi részén élt amikor ott összeomlott a közigazgatás és megérkeztek az iszlamista milíciák 2012-ben. Timbuktuban jelentkezett az AQIM főhadiszállásán. Itt megörültek egy olyan fehérembernek, aki kész volt népszerűsíteni az iszlamista világfelfogást. Gilles Le Guen az iszkamísta propaganda egyik arca lett. Később bekapcsolódott az újoncok kiképzésébe is Timbuktu közelében. Közben egy rövid időre letartóztatták, mert azt hitték róla, hogy francia kém. Sikerült tisztáznia magát, de az AQIM főnökei már nem bíztak benne.
Nem is nagyon törődtek vele hiszen volt nagyobb gondjuk is: 2013 januárjában a francia csapatok- afrikai szövetségeseikkel együtt- megindították a nagy offenzívát Mali északi részének megtisztítására. Az AQIM-ot és a többi milíciát kiszorították a városokból. Az AQIM főnökét, Abu Zeidet bekerítették, és a terrorista vezér ekkor öngyilkos lett Maliban. A breton AQIM tagot a francia csapatok fogták el. “Gilles Le Guen egy habókos alak, aki terroristának állt.”- mondta akkor róla a hadügyminiszter. A breton hajóskapitány, aki iszlamista terroristának állt be Maliban, a bíróság előtt elismerte a bűnösségét, de hangsúlyozta: kiábrándult az Al Kaidából miután rájött arra, hogy átverik a népet, mert hatalomra kerülve semmit se adnak neki.

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez