Mutatós órák helyett mutatós lányok figyelmeztetnek az idő múlására

Elég könnyű belátni, hogy csinos modellekre szükség van a motorsport világában. Persze a modellek más környezetben is megállják a helyüket, és feldobhatják dolgos hétköznapjainkat.

Minden valamirevaló japán autóversenyen nagyon fontosak azok a csinos modellek, akik különböző táblákat tartanak fel, ezzel magukra vonva a nézők figyelmét. Egyesek szerint ez legalább olyan fontos, mint az autó karbantartása. Mit is érne egy bokszmeccs néhány csinos modell nélkül, akik tudatják velünk, hogy éppen hányadik menet következik? Persze ott vannak még a szintén fontos autókiállítások, bemutatók, ahol az autók mellé szintén kellenek a lányok, hacsak nem tiltják be őket, ahogy tették nemrég Kínában.

Mostantól azoknak, akik nem bírják ki egy perce sem csinos ázsiai csajok nélkül, egy új alternatívát kínálunk. A modellek ugyanis betörtek az órák piacára, pontosabban a pontos időt mutatják meg nekünk, igazán különleges módon. Persze nem kell semmi rosszra gondolni.

bt-8

Íme tehát a Bijin Tokei. A bijin japánul nagyon szép nőt, bombázót jelent, a tokei pedig órát. A koncepció nagyon egyszerű: minden egyes percben automatikusan frissül a fotó azon a honlapon, ahol a pontos időt a modellek kezében lévő táblán láthatjuk. Rengeteg lány van, és valóban mindig a pontos időt mutatják.

Ez ugye azt jelenti, hogy minden percben élvezhetjük a modellek látványát, ami persze nem meglepő módon egy nagyon népszerű projekt lett Japánban. Olyannyira, hogy tovább mentek és a tervnek több új változata született, például a háziállat, vagy a jóképű férfi (ikemen) verzió. Alapesetben a honlapon a rendszer frissíti az időt a táblákon, de van egy más módszer is.

A honlap legújabb projektje pontosan a fent említett versenymodellek alkalmazása: a Circuit Clock 2015, ahol a versenymodellek képeit percről-percre frissítik. Ebben az esetben tehát tényleg minden egyes percben feltöltenek egy új fotót. A terv sikeres, ugyanis az emberek ilyenkor folyamatosan látogatják az oldalt, hogy biztosan ne hagyják ki kedvenc modelljük legjobb pózait a versenyek alkalmával. Az oldal látogatottsága ilyenkor minden percben óriási, így bizony pedig megéri fenntartani azt.

bt-7

Hogy teljes legyen a kép, minden modellnek külön profilja van, ahol meg lehet tudni a nevét, születési idejét, születési helyét, a méreteit és a vércsoportját (utóbbi Japánban olyan jelentőséggel bír, mint nálunk a horoszkóp), valamint mindenkinek van személyes blogja. Megtekinthetjük külön galériájukat, sőt azt is megtudhatjuk mely modell, vagy autócéghez tartoznak.

Ha feltétlenül kíváncsi arra ezek után, hogy mennyi a pontos idő, akkor kattintson a Bijin Tokei oldalára, ahol még az időzónára is tekintettel vannak. Azt persze nem árt észben tartani, hogy az oldalt frissíteni kell, ahogy múlik az idő.

(Fotó:Bijin Tokei)

(Visited 8 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez