Előny és hátrány is lehet a növekvő népesség Afrikában

Csupán az idén 23 millió új jelentkező kér munkát Afrikában, de a folytatás is a népesség rohamos bővülésével jár együtt. A jövő évi GDP meghaladhatja az ideit.

Kicsit hullámzó az afrikai gazdasági fejlődési adatsor – derül ki az OPEC és az ENSZ Fejlesztési Programja közös értékeléséből. Az idei, 2015-ös GDP-növekedés 4,5 százalékosra valószínűsíthető, a jövő évi pedig akár az 5 százalékot is elérheti. A 2013-as 3,5 százalék volt, a múlt évi pedig 3,9 százalék. A természeti erőforrásokban gazdag országok számára lehet veszélyeket rejtegető, ha továbbra is nyomottak maradnak a nyersanyag- és olajárak. Főleg Nigéria és Angola kényszerülhet rá arra, hogy kormánya a kiadásokat tovább csökkentse, hiszen az exportbevételek változatlanul alacsonyan alakulnak. A jelentés utal rá, hogy Afrika népessége erőteljesen bővül, melyből következhet olyan fellendülés is, mint amilyen a népesség boom hatására Kínában és Indiában már tapasztalható volt. Mario Pezzini, az OECD Fejlesztési Központ igazgatója a tanulmányra utalva azt fejtegette az AFP-nek, hogy feszültségekkel járhat azonban, ha a munkaerőpiac nem szívja fel a hatalmas tömeget. Csupán az idén 23 millió fiatalt lehet várni, aki most kíván belépni a munkaerőpiacra. A kontinens teljesítményének elemzéséből kitűnik, hogy az elmúlt időszakban Kelet-Afrika produkciója volt a legjobb, a 7 százalékos tavalyi növekedés nagymértékben az etiópiai gazdaságot dicséri. Erre az évre azonban ebben a térségben is romolhatnak az adatok, a növekedés lelassulhat 5,6 százalékra például a dél-szudáni zavargások miatt.

(Fotó:GettyImages)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez