Szerzetesnek állt a rúpia-milliárdos

Hatalmas ünnepség keretében mondott búcsút a világi életnek Doshi, India műanyag-királya. Már 1982-ben bejelentette: szerzetes lesz. Családja azonban csak most járult hozzá ehhez.

Elefántok és tevék is részt vettek azon a színpompás ünnepségen, melyet Ahmedabad városában rendeztek Indiában, ahol a szerzetesi fogadalom még mindig igen megbecsült dolog. Most Doshi mellett sokan letették, mások pedig megesküdtek arra, hogy öt éven belül felhagynak a világi élettel, és a vallásnak szentelik magukat.

Mekkora lehet Doshi vagyona, melyről lemondott? – találgatja a sajtó Indiában. Rúpiában bőven milliárdos lehetett, dollárban mintegy 128 millióra becsülik a vagyonát. Ebből a pénzből korábban bőkezűen támogatta azt a vallási központot Ahmedabad városában, mely végül is befogadta.

Az önmegtartóztatást hirdető vallási nézetek igen elterjedtek ma is Indiában. Maga Narendra Modi miniszterelnök is rendszeresen végez jógagyakorlatokat, és hirdeti a jóga filozófiáját, mely a mértékletességet és az önmegtartóztatást fontos értéknek tekinti. Indiának külön vallásügyi minisztere van, akinek feladatai közé tartozik a hit terjesztése is. Mindez félelmet is kivált India nagyszámú vallási kisebbségeinek soraiban. Az iszlám és a kereszténység hívei sokszor érzik úgy az országban, hogy háttérbe szorulnak a hindu hit többségi csoportjához képest. Doshi szerzetes mindenesetre boldog, hiszen az üzleti élet nagy stressze után a vallási élet vár rá, melyben lelke pehelykönnyű lesz.

(Fotó:AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez