Rekord: 92 évesen futotta le a maratont

“Nem vagy te ehhez egy kissé öreg? – kérdeztem magamtól, amikor előttem volt egy emelkedő, amely nagy hegynek tűnt nekem” – nyilatkozta a verseny után Harriette Thompson asszony, aki Észak-Karolinában él, de a maratoni kedvéért elutazott San Diegóba, Kaliforniába.

92 éves és 65 napos az idős hölgy, aki teljesítette a 42 195 méteres távot a nagy melegben. Nemcsak saját magáért futott, hanem a családjáért és egy rákalapítványért is. Neki kétszer is volt rákműtétje. Férje ebbe a betegségbe halt bele, éppúgy, mint három testvére. Tíz unokája üdvözölte a nagyit pompás teljesítménye alkalmából. Elődje is amerikai volt: Gladys Burril asszony 92 éves és 19 napos volt, amikor lefutotta a maratoni versenyt Honoluluban, 2010-ben.

Mennyi időt vett most igénybe a maratoni táv? 7 órát, 24 percet és 36 másodpercet. Ez elmarad a 90-94 évesek korcsoport-rekordjától. Melyet szintén Harriette Thompson tart, 7 óra 7 perc és 42 másodperccel – ezt még tavaly érte  el. Ezentúl tehát nemcsak a korcsoportos rekord az övé, de ő a világ legidősebb asszonya is, aki – 92 évesen –  lefutotta a maratoni távot.

Suja Rock 'n' Roll San Diego Marathon & ½ Marathon

(Fotó:GettyImages)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez