Kimutatta foga fehérjét az új ukrán kormányzó

Meglepetten figyelte a világ, ahogy szombaton Petro Porosenko a stratégiai fontosságú Odessza megye kormányzójává nevezte az egykori grúz elnököt, Miheil Szaakasvilit. Miközben Kijev csodálatos reformokat vár tőle, figyelmeztette otthoni ellenfeleit: nem tűnt el örökre.

„Abban a pillanatban, ahogy a grúzoknak szükségük lesz rám, ott leszek. Téved, aki abban reménykedik, hogy megszabadul tőlem”

– nyilatkozta Miheil Szaakasvili a Rustavi2 csatornának. Az őt támogató grúz televíziónak alig három nappal azután adott egyórás interjút, hogy a dél-ukrajnai Odessza megye kormányzójává kinevezték.

Szaakasvili 2004-2013 között volt a kaukázusi állam elnöke. Miután 2013 novemberében elveszítette a választást külföldre utazott. Tavaly óta a kijevi kormány tanácsadójaként tevékenykedett. Időközben hazájában vádat emeltek ellene fegyveres támadás, sikkasztás és hivatali köre túllépése miatt. Elsőszámú ellenfele a jelenlegi kormányzópárt, a Grúz Álom milliárdos alapítója, Bidzina Ivanisvili.

Otthoni pozícióin mostani ukrajnai kinevezése sem segít. Nagyon kevéssel azelőtt ugyanis, hogy Odessza megye kormányzója lett volna, megkapta az ukrán állampolgárságot. Márpedig a grúz törvények alapján egy másik ország állampolgársága felvételekor a grúz elvész. Igaz, előbb ezt rendelettel meg kell erősíteni.

Mindezek ellenére Szaakasvili magabiztosan beszélt a jövőre esedékes választásokról a hét elején. Úgy tűnt, semmi kétsége nincs afelől, hogy csapata újra kézbe veszi a grúz kormányt, és hogy ő maga visszatér hazájába. Azt is kijelentette, hogy munkát, oktatását és dicsőséget hoznak majd Grúziának, amely nagyon visszaesett Ivanisvili amatőr és talpnyaló kormánya alatt.

Addig is igyekszik megfelelő tapasztalatot szerezni Ukrajnában, hogyan lehet vagyonuk visszafizetésére rávenni az oligarchákat. Ezzel egyértelműen Ivanisvilire utalt, aki szerinte a grúz adófizetők pénzéből harácsolt össze hatalmas összegeket.

Hogy mennyire válnak be Szaakasvili számításai, persze senki nem tudja megjósolni. Az viszont tény, hogy Kijev nem kevesebbet, mint Odessza megye szuverenitásának megóvását és a korrupció hatékony felszámolását várja a hazafelé kacsintgató kormányzótól.

Kép: Petro Porosenko és Odessza megye újonnan kinevezett kormányzója, Miheil Szaakasvili, 2015.06.01. (Europress/AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez