Mindenki csak egyszer lehet államfő

A kolumbiai parlament 90 igen és 10 nem szavazattal elfogadta az államfő újraválasztását tiltó törvénytervezetet, így az ország alkotmánya szerint semmilyen körülmények között nem töltheti be a köztársaság elnöki posztot egynél több alkalommal kolumbiai állampolgár.

 

A jogszabály fő ellenzője az Álvaro Uribe volt elnök nevével fémjelzett Centro Democrático párt frakciója volt, hiszen Uribe szenátor a döntés nyomán nem indulhat a következő választásokon. Egyébként éppen Uribe volt az, aki 2004-ben meglehetős politikai hasznot húzva az eddigi  törvényből egy második terminusra is újraválasztathatta magát. A jelenlegi államfő, Juan Manual Santos szintén a törvénynek, és persze a választóknak köszönhetően duplázott.

A norma értelmében az államfő újraválasztására a jövőben csak egy referendum vagy egy alkotmánymódosítás nyomán kerülhet sor.

A jogszabály arról is rendelkezik, hogy nem választhatóak az elnöki posztra azok az állampolgárok, akik korábban miniszterek, alkotmánybírók voltak, vagy más magas rangú közhivatalnoki feladatot vállaltak.

Az alkotmánymódosítást nyolc ülésen vitatta meg a parlament, és jelenleg a felsőházbeli utolsó tárgyalása előtt áll.

Fotó: Europress/AFP. A kép közepén Álvaro Uribe exelnök.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez