Az amerikai elemzőknek mindenről AZ jut eszükbe

Nehezen tudnak elhelyezkedni az amerikai friss diplomások, némiképp rontják is a statisztikát. Az más kérdés, hogy a számokról minden elemzőnek egyből AZ jut az eszébe.

Az év negyedik hónapjában – ismertette az euronews – 221 ezer ember talált munkát a mezőgazdaságon kívül, a májusi adat ennél is jobb, 280 ezer munkahely létrejöttét jegyzi a munkaügyi tárca. Ezt illik azonban kiegészíteni a munkanélküliség nem annyira boldogító arányával, 5,5 százalékra nőtt a ráta. Az elemzők egybeeső állítása szerint főképp a felsőoktatást elhagyó friss diplomások miatt nőtt a munkanélküliségi ráta, a végzetteknek időre van szükségük, hogy elhelyezkedhessenek. Ahogy az Amerikában lenni szokott, a javuló – most éppen munkaügyi – makrogazdasági folyamatok alapján rögtön a Fed kamatdöntésére kanyarodnak át, most éppen azt jelezve, hogy a június 16-17.-i nyíltpiaci bizottsági ülés bejelentheti még az idei kamatemelést. A Nemzetközi Valutaalap az amerikai első negyedéves gazdasági zsugorodásra való tekintettel reménykedik abban, hogy a kamatemelés ezúttal elmarad.  Fotó:AFP

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez