Szabadon kortyolhatnak a vonatvezetők, jelenteniük sem kell

Egy vonatvezető vagy buszsofőr számára a legfontosabb az utasok biztonsága, amit semmilyen módon nem lehet veszélyeztetni- szól a szigorú elv Japánban. A sofőrök képzése elég intenzív, és szigorú szabályok vannak érvényben. Nem is gondolná, hogy mennyire.

Tudta, hogy Japánban csak akkor ihat a vezető pár korty vizet, mikor a vonat áll? Ésszerűen hangzik. Azonban arra talán még nem gondolt, hogy erről  jelentést kell írnia minden egyes alkalommal.

Legalábbis ez volt a helyzet a Közép-Japán Vasúttársaságnál (JR Central) eddig. Korábban ezen a vasútvonalon egy rendelet szerint a vonat vezetője csak akkor ihatott vizet, amikor a vonat állt. Azonban, ha ilyenkor elfogyasztott egy kis vizet, azt minden alkalommal rögzítenie kellett, az adatokat pedig a műszak végén írásos formában le kellett adni. Hol, mikor, milyen indokkal fogyasztott vizet, és érkezett-e emiatt bármilyen panasz az utasoktól? Ez nem vicc: a szabályozás valóban ilyen szigorú volt.

bbb4eab631c4990ca2eff285fdec74215665de37

Úgy tűnik, a vonatvezetők számára igenis gonddal járhatott az éltető víz elfogyasztása. A vonattársaság vezetősége ráadásul semmibe vette a tényt, hogy az emberi szervezetnek szüksége van vízre. Sok esetben kapott már hőgutát egy vezető, és mentőt kellett hívni, így a vonatforgalom leállt, mert a sofőr rosszul lett. Akkor kiderült, hogy az utasok inkább a vonat leállását nehezményezik, mint azt, hogyha a sofőr iszik néhány kortyot.

Az emiatt érkezett panaszoknak köszönhetően megszüntették a jelentések készítését a társaságnál, és most már sürgetik a vezetőket, hogy sokat igyanak, nehogy rosszul legyenek. A változás bejelentésével jutott el az utasokhoz az egész ügy híre, és sokan hangot is adtak véleményüknek a szabályozásról.

„Elég bosszantó lehet minden alkalommal leírni, ha vizet iszom.”

„Valószínűleg nem akartak jelentést írni, de muszáj volt.”

„Én kíváncsi voltam, hogy mit csinálnak a vezetők, miközben megy a vonat, de nem tudtam, hogy csak vizet isznak, mikor megáll. Ez szomorú.”

„Nagyon meglepődtem, hogy van valaki, aki azt kifogásolja, hogy a mozdonyvezető vizet iszik. Ha mondjuk dohányzik, azt megértem, de hogy iszik?”

„Mégis miért kell leírni, hogy milyen indokkal iszik? Mondjuk mert szomjas?”

Idén májusban Japánban is 30 fok fölé emelkedett a nappali hőmérséklet. Az biztos, hogy az utasok most már nyugodtabbak lehetnek afelől, hogy a vonat vezetője elég vizet iszik, amikor csak akar.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez