A meztelen turisták miatt rengett a föld?

A malajziai rendőrség őrizetbe vett négy külföldi állampolgárt, akiket azzal vádolnak, hogy meztelenül fényképezkedtek az ország legmagasabb hegycsúcsán néhány nappal azelőtt, hogy egy földrengés 18 túrázót megölt a hegyen.

Az elkövetőket négy napra vették őrizetbe, amíg lefolytatják ellenük a szeméremsértő viselkedésük miatt indított vizsgálatot – közölte Jalaluddin Abdul Rahman, a földrengés sújtotta észak-borneói Sabah szövetségi állam rendőrfőnöke.

A rendőrparancsnok nem nevezte meg a négy őrizetest, a helyi média viszont azt írta, hogy egy kanadai testvérpárról, valamint egy holland és egy brit férfiról van szó, akik május 30-án túracsoportjuk további hat tagjával együtt meztelenre vetkőzve fényképezkedtek a 4095 méter magas Kinabalu hegyen. Hat társukat még körözik.

A fotózkodás után hat nappal, múlt pénteken a Richter-skála szerinti 5,9-es erősségű földrengés rázta meg a hegyet, ami 18 túrázó halálát okozta.

A tragédiáért Sabah állam egyik vezetője hétfőn a meztelenkedő külföldi turistákat okolta, akik szavai szerint “tiszteletlenek voltak a szent heggyel szemben”. A tisztségviselő hozzátette, speciális rituáléval készülnek a “hegy szellemének megbékítésére”.

A rengés idején másfél száznál több külföldi és helyi hegymászó rekedt a Kinabalun, mivel a kőgörgetegek több helyen járhatatlanná tették a túraútvonalat. Másnap a hatóságok azt közölték, hogy 137 gyalogtúrázót sikerrel kimentettek, lehoztak a hegyről.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez