Kadhafi szülővárosa már teljesen a “kalifátus” kezén van

Hosszú harcokat követően a líbiai Szirt város végül teljesen az Iszlám Állam terrorszervezet kezére került.

A SITE jelentése szerint az ISIS “totális győzelmet” aratott a Földközi-tenger mellett fekvő Szirt városában. Habár a terrorista szervezet már hónapok óta harcol a városban, de a település erőműjének elfoglalása után szerezték meg a teljes irányítást Szirt felett. A Tripoli Provincia nevű, ISIS-hez hű brigád a győzelmet csak egy rövid Twitter-üzenetben tudatta, miszerint “Az erőmű már a miénk”. Később az amerikai kormányzati források is elismerték az információ hitelességét.

Az erőműre kitűzött fekete zászló.
Az erőműre kitűzött fekete zászló.

Először az Anszár asz-Saría nevű iszlamista-militáns csoport fennhatósága alá tartozott a település, ahol az egykori diktátor, Moammer Kadhafi született. Később a Fadzs Líbia (Líbia Hajnala) szerezte meg és januárban már megjelent az Iszlám Állam is. Erről a településről rabolták el a 21 egyiptomi kopt keresztény vendégmunkást, akiket később az ISIS terroristái látványos videó keretében lefejeztek. Ezt követően Kairó megtiltotta a kopt keresztényeknek, hogy Líbiába utazzanak és ott dolgozzanak.

Líbiában káosz az úr, mióta 2011-ben a felkelők megdöntötték Kadhafi hatalmát. A különböző fegyveres csoportok egymással harcolnak a hatalomért, és közülük többen is hűséget esküdtek az Iszlám államnak, amely arrafelé is próbál terjeszkedni.  Az ISIS már tavaly novemberben felbukkant az észak-afrikai országban, amikor elfoglalta a Földközi-tenger partnál fekvő, kb. 100 000 fős Derna városát, ami nem mellesleg 300 kilométerre fekszik az Európai Uniótól, s számos – főleg a kőolajipari infrastruktúrák elleni – támadásokat hajtottak végre. Gyakran csapnak össze a többi iszlamista csoporttal, mivel őket szintén ellenségnek tartják. A legutóbbi nagyobb merényletüket Miszráta városában követték el.

A kép forrása: Europress/AFP

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez