Mauritius a legek országa Afrikában

A versenyképesség számos paraméterét összerakva ismét afrikai győzelmet aratott Mauritius, miközben már sikerrel állította át gazdaságát az innováció vezérelte szakaszra.

Mauritius Afrika legjobban teljesítő gazdasága. Ezt a World Economic Forum állapította meg 2015-ös afrikai versenyképességi jelentésében. Három területen végzett mérések alapján állították sorba a vizsgált afrikai országokat. Az elemzés tárgya volt a mezőgazdasági termelékenység, a szolgáltatási szektor növekedése, továbbá a globális és regionális értékláncok helyzete. A világ 144 gazdaságát rangsoroló összehasonlítás Mauritiust a 39. helyen jegyzi. Kiemelkedik reformjaival is az ország, mely 2006 óta folytatja gazdasága átalakítását, sok más mellett a pénzügyi szolgáltatások ágazatában, valamint a munkaerőpiacon. Ugyancsak elismerik a versenyképesség elemzői az infrastruktúra, az egészségügy, az alapfokú oktatás mauritiusi fejlődését, valamint a makrogazdasági teljesítményét. Fotó:AFP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez