A szaúdiak bírják és fokozzák az olajversenyt

Történelmi csúcson a szaúdi olajtermelés. A királyság a növekvő belső kereslet ellenére sem csökkenti idén az exportot.

Újdelhiben tárgyalt az Aramco szaúdi állami olajóriás marketing igazgatója. Ahmed al Soubaei újságíróknak elmondta: nyáron a nagy meleg miatt nagyon megugrik a hazai energiafogyasztás. Ilyenkor Szaúd-Arábia valamivel kevesebb olajat szokott exportálni. Most azonban a királyság nem csökkenti a kivitelt, és ha kell, tovább növeli termelését. Ami már a múlt hónapban történelmi csúcsra jutott. Szaúd-Arábia májusban átlagosan napi 10,3 millió hordó olajat termelt, ez rekord. A miniszter közlése szerint azonban könnyen lehet, hogy csak egy hónapig él az új csúcs. A nyilatkozat kapcsán megfigyelők rámutatnak, hogy a szaúdi olajstratégia legfontosabb eleme továbbra is a piaci részesedés megőrzése. Az OPEC, ahol a szaúdiak szava meghatározó, múlt heti ülésén fenntartotta a napi harminc millió hordós termelési kvótáját. Vagyis ugyanaz a döntés született, mint tavaly novemberben. Most azonban nem várható az olajár további esése, inkább egyfajta stabilizálódás hatvan-hatvanöt dollár körül. A szaúdiak másik fő célja az amerikai palaolaj termelés gazdaságtalanná tétele volt. Ez részben sikerült, sok helyen csökkent vagy leállt a termelés, de az USA erejét jelzi, hogy épp a napokban derült ki: az Egyesült Államok jelenleg a világ legnagyobb olaj- és gáztermelője, persze az összes technológiát együtt véve. Fotó:AFP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez