Kiszabadultak a tunéziai diplomaták

Kiszabadult mind a tíz tunéziai diplomata, akit egy hete raboltak el Líbiában – közölte a Reuters hírügynökséggel pénteken Taíb Bakus tunéziai külügyminiszter.

A közlés szerint a kiszabadult túszok már mindannyian Tunéziában vannak. A miniszter nem közölt részleteket a diplomaták kiszabadulásának körülményeiről, és egyetlen szervezet sem jelentkezett mindeddig azzal, hogy elrabolta őket. Mindenesetre nem sokkal azután szabadultak ki, hogy egy tunéziai bíróság úgy rendelkezett: Tunéziának ki kell adnia egy líbiait, aki ellen terrorizmus gyanújával eljárás indult. Tunézia líbiai konzulátusát múlt pénteken ostromolta meg egy fegyveres csoport, és rabolta el a képviselet tíz munkatársát.

Líbiában a hivatalos adatok szerint mintegy 60 ezer tunéziai él. Feltehetően ez az egyik oka annak, hogy Tunézia azon kevés országok egyike, amely még mindig fenntart diplomáciai képviseletet Tripoliban, Líbia fővárosában. A várost ugyanakkor egy önhatalmúlag megalakított kormány uralja, amelyet nem ismer el a nemzetközi közösség. A hivatalos kormány az ország keleti felére, Tobrukba szorult vissza.

Az észak-afrikai országban már négy éve, Moamer Kadhafi diktatúrájának megdöntése óta teljes a zűrzavar, számtalan milícia csatározik egymással, de lassan kirajzolódik két fő fegyveres ellentábor: az egyik oldalon a világi kormányzatot támogató hadsereg áll, a másikon iszlamista fegyveres csoportok. Utóbbiak kezén van Tripoli is.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez