Heves harcok Szomáliában, támadás alatt az AMISOM bázisa

Legkevesebb 30 ember veszítette életét, amikor fegyveresek megtámadták az Afrikai Unió békefenntartó missziójának az egyik bázisát Dél-Szomáliában.

A támadást az al Shabab radikális iszlamista lázadó- és terrorszervezet hajtotta végre Leegóban, amely 130 km-re található a szomáliai fővárostól. Közben katonai források azt jelentették, hogy a támadók a reggeli ima idején lendültek akcióba.

Először egy öngyilkos merénylő hívta fel magára a figyelmet, aki egy robbanóanyagokkal teli gépkocsival hajtott be a békefenntartók bázisára, majd felrobbantotta magát. A bázist őrző katonák megpróbálták feltartóztatni a merénylőt, de hiába. A gépkocsival ugyanis olyan gyorsan száguldott, hogy a lövedékek nem tudták megállatni a járművet.

A robbantás után nem sokkal fegyveresek is támadásba lendültek az AMISOM bázis ellen. Az al Shabab azt közölte, hogy harcosaiknak sikerült betörnie és átvenni az ellenőrzést az objektum felett, de ezt a békefenntartó misszió határozottan cáfolta. Az AMISOM szóvivője csupán annyit közölt, hogy a harcok három órája tartanak, és heves tűzpárbajt vívnak az ellenséggel, további részleteket azonban már nem árult el az ütközetről. A legutóbbi információk szerint legkevesebb 30 ember veszítette életét.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez