Halálos tévedés? Melegek szöktek Oroszországból az Iszlám Államhoz

Egy transzszexuális férfi utazott meleg párjával az ISIS által felügyelt területekre Szíriába. Azért, mert kelet-oroszországi kis falujukban zaklatták őket a rokonok és a szomszédok. Nos, az IÁ nem kifejezetten a melegek jogainak bajnoka. Háztetőkről löki le őket.

Alighanem élete legnagyobb tévedését követte el a két 22 éves fiú, Alekszej és Viktor, amikor útnak indultak Szíriába. A Daily Mail szerint az Iszlám Állam propagandája volt rájuk hatással, a harci romantika vonzotta őket, na meg az, hogy megszabaduljanak kamcsatkai szomszédaik zaklatásától a nem éppen melegbarát Oroszországban. De azt vélhetően nem tudták, hogy ott, ahova mennek, nem érik be a zaklatással. Van úgy, hogy nyilvános kivégzéseken lökik a mélybe a háztetőről a melegeket. Az orosz rendőrség attól tart, hogy vélhetően ők sem élnek majd sokáig, ha kiderül, hogy egy párt alkotnak.

A kamcsatkai pár bizarr esete is jelzi: egyre több fiatalt ragad magával az ISIS propagandája Oroszországban is. Olyanok indulnak többnyire útnak, akik csak az Iszlám Állam csábító videóiból és írásaiból téjékozódnak. A valóság aztán nemgyszer hideg zuhanyként éri őket. Alekszej és Viktor egyébként nem most találkozott az iszlamista propagandával: azóta figyelték őket a hatóságok, mióta kapcsolatba kveredtek a radikális iszlámmal. De úgy tűnik, nem eléggé.

A fiúk pedig meglehetősen szelektíven nézegethették az ISIS videóit. Azok a filmek alighanem elkerülték a figyelmüket, amiken a háztetőkről lelökések és a tömeges megkövezések láthatók a homoszexuálisok büntetésére. Vagy a kettő ötvözése: februárban jött ki egy ISIS-videó arról, hogy előbb a mélybe taszítanak egy 50 körüli meleg férfit, aztán, amikor ezt túléli, meg is kövezik. Mégpedig állítólag Szíriában, ahova ők is mentek, nevezetesen Rakkában.

(Visited 6 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez