Háziállatként tartanak majd minket a robotok?

A mesterséges intelligencia gondolatának megszületésétől kettős érzelmek övezik a robotok öntudatra ébredését. Egyfelől ott van az állandó kutatás és törtetés a robotok önállóságának eléréséért, másrészt számtalan regény, film és történet szól arról, hogyan fogják könnyedén maguk alá gyűrni az emberiséget. Az Apple társalapítója, Steve Wozniak a második opcióra voksol.

Véleménye szerint ugyan nem feltétlenül irtanak majd ki minket, ugyanis valószínűleg hamar rájönnek, hogy hasznukra válhatunk. Sőt, talán még az is előfordulhat, hogy segítenek bennünket alacsonyabb rendű életformánk megőrzésében és fejlesztésében. Wozniak úgy képzeli el, hogy egyfajta háziállatként tartanak majd minket.

Az ugyanis elkerülhetetlen az Apple társalapítója szerint, hogy hamar túlszárnyaljanak bnnünket, és akkor pedig csakis rajtuk áll majd, hogy miként bánnak velünk. “Okosabbak és fejlettebbek lesznek nálunk, ebben az esetben viszont arra fognak jutni, hogy szükségük van ránk” – mondta Wozniak.

Az emberekbe bele van kódolva a túlélés és ezzel együtt a remény. Így aztán szükségszerűen tekintünk úgy a jövőre, hogy annak mi is szerves részei leszünk. Wozniak szavai önmagukban megkérdőjelezhetőek, ugyanis miután ő is a “kevésbé intelligens” életforma egyik tagja, minden általa elképzelt opció csupán spekuláció. Feltehetőleg a jövő robotjai a másodperc törtésze alatt számolják majd ki matematikai, logikai szempontból azt, hogy szükségük van-e ránk. Döntésüket pedig nem fogja befolyásolni a mi optimizmusunk.

Természetesen amíg nem történik meg a várva-várt átlendülés az egyszerű, feladatokat ellátó és a gondolkodó, értelmes robotok között, addig semmi sem biztos. Az viszont elég valószínű, hogy soha nem leszünk képesek olyan érvrendszer alapján és olyan hidegvérrel dönteni fajunkról, mint a mesterséges intelligenciával megáldott robotok tehetik ezt a jövőben.

Fotó: Europress AFP Images

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez