Itt a várva várt kép a Plútóról

A NASA New Horizons nevű űrrepülője elérte a Plútót és éppen kellemes, másodpercenként 14 kilométeres sebességgel suhan el mellette.

Így aztán el is jutott a törpebolygóról készült kép a Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatalhoz, akik szerencsére megosztották Instagramon, így bárki megcsodálhatja. Bár egyelőre még nem a legnagyobb felbontású verziót láthatjuk, azért a mostani kép is egészen különleges látványt nyújt:

US-SPACE-NASA-PLUTO-ASTRONOMY

Az egyszer biztos, hogy az áprilisban készült képhez képest tagadhatatlan a minőségi ugrás. A közel három hónappal ezelőtti anyagunkban azt írtuk, hogy “az első képek még elég homályosak”. Emiatt már nem kell aggódnunk.

A törpebolygót fotózó és tanulmányozó szonda, a New Horizons nemrég leadta utolsó jelentését, mielőtt egy időre elveszti kapcsolatát a NASA szakembereivel, hogy minden erejével a Plútó megfigyelésére koncentráljon.

Az esemény azért is kapott kiemelkedő szerepet a NASA életében és a médiában, mert ezzel lezárult egy korszak az űr feltérképezésében.

“A felfedezések több mint 50 évvel ezelőtt, Kennedy elnöksége alatt indultak meg, és mostanra, Obama alatt érték el végső céljukat” – mondta a misszió vezetője, Alan Stern.

Fotók: Europress AFP Images

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez