80-on felül is sztárok a japán mamik

Japánban nagyon népszerűek az általában sok fiatal lányból álló popbandák, melyek minden tagjáról a fiatal ártatlanság bája sugárzik. De nem csak belőlük lehet popidol. Erre bizonyíték a KBG84 csapat, aminek tagjainak átlagéletkora 84 év.

Bemutatjuk önöknek Okinava prefektúra Kohama szigetének ékét, a KBG84 nevű csapatot, aminek neve nem véletlenül idézi japán legnépszerűbb tinicsapatának, az AKB48-nak nevét. Itt azonban a tagok átlagéletkora 84 év, ami már önmagában elég meglepő, ráadásul a banda első lemeze után olyan népszerűségre tett szert, amiben nagyon kevesen hittek. A múlt hónapban léptek fel Tokióban.

„Amikor először hallottam, hogy valaki idolnak (popbálvány) hív minket, én azt hittem, hogy az idol olyasvalaki, aki nagyon hosszú életet élt, és fél lábbal már a mennyben van”- mondta a picurka díva Menaka Tomi, a 92 éves tag.

„De Tokióban megmondták, hogy az idol előadóművészt jelent, ami nagy megkönnyebbülés volt, mert azt hittem ez azt jelenti, már úton vagyok a mennybe”- tette hozzá, miközben a csapat többi tagja lelkesen kuncogott mögötte. „Korábban nem is voltam Tokióban, vagy Oszakában. El akartam menni, mielőtt tényleg a mennybe megyek.”

A KBG84 elnevezés a Kohamadzsima Ba-chan Gassodan elnevezésből jön, azaz Kohamadzsima nagymama kórus (Kohama szigeti nagymama kórus). A 33 tagból álló csapat első dala a „Gyere és táncolj Kohama szigetén” címet viselte. Ehhez egy szívmelengető videó is készült. Kohama szigete egyébként 240 km-re van Tajvantól, és lakossága mindösszesen 600 fő. A kohama szó japánul kis tengerpartot jelent. A sziget valóban pici, de igen idillikus, természetközeli hangulatú így gyakorta nászutasok célpontja.

Maneka egyébként azonnal eldobja a sétapálcát, akár egy igazi rocksztár, amikor színpadra lép. A banda zenei stílusa egyébként a hagyományos okinavai vonószene és a tokiói popzene keveredését jellemzi.

„Még sosem voltam olyan boldog, mint mikor felléptünk a csapattal”- mondta Maneka. „Amikor először voltam Tokióban, úgy éreztem nagyon szerencsés vagyok, hogy megszülettem. Találkozhattam az unokáimmal. Sohasem fogom elfelejteni”-mondta, majd könnyekben tört ki.

Az okinavai szigetlakók várható élettartama az egyik legmagasabb az egész világon, ami elsősorban a táplálkozásnak tulajdonítható. Sok zöldséget és kevés cukrot fogyasztanak.

„Én egyébként szeretem a húst és az édes dolgokat”- mondta Maneka, aki nem különösebben válogatós. A csapat 97 éves tagja Haru Jamasiro rosszallóan rázta meg erre fejét. „Vigyázok az egészségemre. Sokat takarítok, törölgetem a padlót. Az árnyékben maradok, amikor már túl meleg van. Nem akarok lebarnulni, inkább vigyázok a bőrömre. A szívem még fiatal.”

Miközben a csajok ereje nem lankad, és a koncertek a legnagyobb lelkesedéssel folynak, a színpad mögött a járókeretek blokkolják a művészbejárót, a vérnyomásmérők és a defibrillátorok persze kéznél vannak.

A kizárólag 80 év felettiekből álló csapat kitalálója Kikó Cucsida zeneszerző, aki Kohama szigetén élt több mint 20 éven keresztül.

„Ugyanúgy érezzük magunkat, mint a tokiói híres sztárok”- mondta a 86 éves Hideko Kedamori. „A közönségünk óriási mosollyal hálálja meg, amit csinálunk, és ez nagyon nagy energiát ad nekünk. Áldottak vagyunk, hogy Kohamán születtünk. A szövegeink a szigetről, és a természetről szólnak, például a bálnákról és delfinekről, amik bukfenceznek a tengerben.”

A csapat tagjainak élete amúgy ezen kívül nem nagyon változott. Még mindig szeretnek együtt teázni, és pletykálkodni. Kevés ilyen összetartó csapat létezik a popszakmában.

1 hozzászólás ehhez a cikkhez

  1. Németh Eszter

    Nagyon kedves cikk! Imádom az ilyen vidám híreket, feldobják a napomat! Köszönet érte.

    Annyit szeretnék megjegyezni, hogy ha nem japán fordításból készül a cikk, érdemes ellenőrizni a neveket, mert a japánoknál is a keresztnév van a második helyen, és ezt pl. angol nyelvű cikkekben felcserélik.

    Válasz

Válasz erre Cancel