Magyar kórház alapkövét tették le Ugandában

Épülő magyar kórház Ugandában. A Magyar Afrika Társaság kezdeményezésére tegnap lefektették annak az egészségügyi központnak az alapkövét, amelynek megvalósításában oroszlánrészt vállalt a szervezet az ugandai Kapekében. A magyar segítséggel épülő kórház alapkövét Syda Bbumba országgyűlési képviselő és Balogh Sándor, a Magyar Afrika Társaság elnöke rakta le.

A kezdeményezés célja a helyi közösség egészségügyi ellátáshoz való juttatása. Az épülő egészségház alsó szintjén kerülnek kialakításra a rendelők, a felső szinten pedig azok az orvosi pihenőszobák és közösségi terek, ahol a magyar önkéntes orvosok és egészségügyi szakdolgozók ott tartózkodásuk alatt élnek majd.

A betegellátás zavartalan biztosítása érdekében a földszinten kialakított rendelőkben betegvizsgáló, az ambuláns kezelések működését biztosító kezelő, fogorvosi kezelő, valamint alap diagnosztikai feladatok ellátására alkalmas laboratórium kerül kialakításra- mondta el Balogh Sándor, a társaság elnöke. A kórház több ezer afrikai ellátását biztosítja majd évente. James Shinyabulo-Mutende ipari és technológiai miniszter a kórházépítés kapcsán kijelentette: Uganda egyre erősebb kapcsolatokat ápol Magyarországgal. A Magyar Afrika Társaság segítségével az egyik ugandai településen nemrég kutat is fúrtak, így rengetegen jutnak ivóvízhez a magyaroknak köszönhetően- írja a Világszám.hu.

Szíjjártó Sarolta a társaság jószolgálati nagykövete az alapkő letételkor hangsúlyozta, hogy az önkéntes orvosok, egészségügyiek toborzását, felkészítését a Magyar Afrika Társaság vállalja. Ez egy olyan önkéntes orvosi és egészségügyi szakdolgozói program, mely egyénre szabottan ad lehetőséget a gyógyítási feladatok ellátására, igazodva az önkéntes igényeihez, valamint fontos szerepet kap az a típusú partnerség, mely lehetőséget ad tapasztalatcserére, kutatásra és továbbképzésre. Az intézmény felszerelését, ellátását javarészt magyarországi kórházak és az egészségügy területén működő cégek adományaiból fedezik, amelyhez további adományokat is várnak.

Balogh Sándor, az AHU (Magyar Afrika Társaság) elnöke kifejtette: afrikai működésük során nem csupán a gazdasági együttműködési lehetőségeket tárják fel, hiszen magyar kereskedelmi és kulturális központot alapítottak Kampalában, a fővárosban, hanem a helyieknek minél többet próbálnak segíteni. Az ugandai településeken valósággal megrohanják azokat a létesítményeket, ahol a magyar gyógyítók dolgoznak. Rengeteg a maláriás, az AIDS-es, és sokan nincsenek tisztában az alapvető eü-i követelményekkel sem, így sok a munkájuk a magyar szakembereknek. A leendő ugandai magyar kórház évek alatt készül el, a tervezés és építés költségeit a Magyar Afrika Társaság biztosítja.

(Visited 4 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez