Új választásokat akar a török államfő

A török államfő szerint új választásokat kell tartani Törökországban, ha eredménytelenül zárulnak a koalíciós tárgyalások. Recep Tayyip Erdogan a Kínából Indonéziába tartó repülőúton ugyanakkor azt is értésre adta, hogy nem hisz a pártok szövetségén alapuló kormányzás tartósságában.

,,Több mint 20 éven keresztül három vagy négy hónap volt egy koalíciós kormány élettartama. Persze volt olyan koalíciós kormányzás is, amely 16 hónapig tartott” – mondta a török elnök a Hürriyet Daily News című angol nyelvű török napilap pénteki jelentése szerint.
Ha nem hoznak eredményt az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP), a Köztársasági Néppárt (CHP) és az ultranacionalista Nemzeti Cselekvés Pártja (MHP) egyeztetései, akkor új választásokat kell tartani – hangsúlyozta Erdogan. A pártoknak augusztus végéig kellene megegyezniük.
Az AKP a június 7-i parlamenti választásokon történetében először elvesztette abszolút többségét, ami főleg a kurdbarát Népi Demokratikus Párt (HDP) megerősödésének és törvényhozásba kerülésének volt betudható. Ezzel kútba esett a török államfő azon terve is, hogy az alkotmány módosításával elnöki köztársasággá formálja Törökországot.
Erdogan kétnapos kínai látogatását követően pénteken érkezett meg Jakartába, ahol Joko Widodo indonéziai elnök fogadta őt. A török külügyminisztérium közleménye szerint a két vezető találkozója a két ország közötti együttműködés mélyítését szolgálja, valamint az államfők megemlékeznek a diplomáciai kapcsolatok felvételének 65. évfordulójáról is.

Erdogan hivatalos keretek között most negyedik alkalommal látogatott el Indonéziába, de államfői minőségben ez az első vizitje, korábban miniszterelnökként járt a délkelet-ázsiai országban.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez