Porosenko megint Putyin fricskázza

Petro Porosenko elnök ukrán állampolgárságot adott Marija Gajdar politikusnak és újságírónak, Jegor Gajdar volt orosz kormányfő lányának, aki az Odessza megyei helyettes kormányzói poszt várományosa.

Az ukrán igazolványt ünnepélyes keretek között, személyesen adta át az államfő kedden Kijevben – közölte az elnöki hivatal sajtóosztálya. Marija Gajdarral együtt vette át az elnöktől ukrán állampolgárként új iratát Vlagyimir Fedorin, a Forbes üzleti magazin ukrajnai kiadásának orosz származású volt főszerkesztője is.

Az eseményen Porosenko elnök kifejtette véleményét, miszerint azoknak az orosz állampolgároknak a többsége, akik “értik a valós helyzetet”, két dolog közül választanak: vagy a szabad világ, a demokrácia mellé állnak, és mindent megtesznek a szabadság és a demokrácia győzelméért, vagy hallgatnak. Hallgatólagos beleegyezésük mellett viszont nagyon súlyos bűncselekményeket követ el a hatalom – jegyzete meg, hozzátéve: “az Önök példája meggyőzően bizonyítja, hogy hallgatni nem szabad, békében kell élnünk lelkiismeretünkkel”. Porosenko szerint a frissen ukrán állampolgárrá vált közéleti szereplők számára a legtöbb, amit most Oroszországért tehetnek az, hogy “biztosítják Ukrajna sikerét”.

Az elnök megköszönte Gajdarnak, Fedorinnak és “minden olyan oroszországinak a bátorságát, akik kifejezik egyet nem értésüket országuk vezetésének lépéseivel”, és aktívan képviselik bátor civil álláspontjukat”. Azt kívánta Ukrajna két új állampolgárának, hogy ne veszítsék el oroszországi kapcsolataikat. “Az Önök elfogulatlan álláspontja, véleménye és Ukrajnából származó információi orosz állampolgárok milliói számára fontosak, mint a kremli propaganda alternatívái” – hangoztatta Porosenko.

Marija Gajdar annak a Jegor Gajdarnak a lánya, aki Borisz jelcin elnöksége idején, 1992. második felében ügyvivő kormányfői tisztet töltött be. Az 1990-es évek elejének egyik legbefolyásosabb orosz gazdaságpolitikusa volt, aki kulcsszerepet töltött be a szovjet tervgazdaság lebontásában és a piaci viszonyok kiépítésében Oroszországban. Lánya, a 32 éves Marija az Eho Moszkvi rádió munkatársa, apja nyomdokán ő is politikai pályára lépett. Több ellenzéki civil ifjúsági szervezetben vállalt vezetői feladatokat, 2006-ban a Jobboldali Erők Szövetsége (SZPSZ) nevű orosz ellenzéki párt szövetségi politikai tanácsának tagja, majd 2008-tól a párt feloszlatásáig az elnökség tagja volt. Egy csapatban dolgozott Alekszej Navalnij és a nemrég meggyilkolt Borisz Nyemcov ismert ellenzéki politikusokkal.

Odessza megye kormányzója, Miheil Szaakasvili volt grúz államfő július közepén jelentette be, hogy Marija Gajdart készül kinevezni egyik helyettesének. Gajdart azonban hivatalosan még nem erősítették meg tisztségében, főként azért, mert eddig nem volt ukrán állampolgársága.

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez