Népszavazás lehet Ukrajna államberendezkedéséről

Ukrajna egységes ország marad, de készen áll népszavazásra bocsátani államberendezkedésének kérdését – jelentette ki Petro Porosenko elnök hétfőn a parlament alkotmányreformmal foglalkozó bizottságának első ülésén.

Az államfő kijelentette, hogy tudomása szerint igen nagy, megközelítőleg 90 százalékos Ukrajna egységes államberendezkedésének támogatottsága az ország lakosságának körében.

“A decentralizációnak semmi köze a föderalizációhoz” – szögezte le az államfő. Mint korábban a kijevi vezetés már több ízben kifejtette, az alkotmánymódosítás célja, hogy decentralizáció, azaz a központi irányítás csökkentése révén a régiók szélesebb önigazgatási jogokat kapjanak, megőrizve közben Ukrajna jelenlegi államformáját. A föderalizáció viszont azt jelentené, hogy Ukrajna szövetségi állammá válna, ami a kijevi vezetés szerint nem szolgálná az ország érdekét. Ez utóbbi követelés, vagyis az, hogy Ukrajna Oroszország mintájára váljon szövetségi állammá, már többször elhangzott az ország keleti részét megszállás alatt tartó oroszbarát szakadárok és Moszkva részéről is.

“Ukrajna egységes állam, és meggyőződésem, hogy az is marad. Nem azért, mert mi, Önökkel, fentről, így döntünk, hanem mert rendszeresen tanulmányozzuk a társadalom ezzel kapcsolatos véleményét. Biztosíthatom Önöket afelől, hogy az elmúlt egy évben az egységes államirányítási modell támogatottsága igen erős a lakosság körében, ma megközelíti a 90 százalékosat” – hangoztatta a bizottság előtt az elnök. Kijelentette ugyanakkor, hogy nem zárkózik el az államforma népszavazásra bocsátása elől sem. “Azok számára, akik mindenáron értekezni akarnak a föderalizációról, vitára akarják bocsátani ezt, arra van egy végső eszközünk, a referendum. Készen állok Ukrajna államigazgatási formájának kérdését népszavazásra bocsátani, ha Önök ezt szükségesnek látják” – jelentette ki.

Porosenko múlt kedden az ország északkeleti részén lévő Csernyihivben tett látogatásakor, helyi egyetemistákkal találkozva jelentette ki először, hogy kész népszavazásra bocsátani Ukrajna föderalizációjának, azaz szövetségi állammá alakításának, valamint az orosz nyelv második államnyelvvé emelésének kérdését. Hozzátette viszont: meggyőződése, hogy az ország választói határozott nemet mondanak majd mindkét kérdésre.

(Fotó:GettyImages)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez