Először váltságdíjat kért az ISIS a horvát túszért

Vesna Pusic horvát külügyminiszter közölte, hogy Tomislav Salopek elrablói először váltságdíjat kértek a túszért, majd később megváltoztatták követeléseiket, ezért a zágrábi kormány úgy gondolja, két terrorista szervezet állt a horvát férfi elrablása mögött.

A külügyminiszter rendkívüli sajtótájékoztatón ismertette csütörtökön, hogy Tomislav Salopeket július 20-án, nem pedig a korábban nyilvánosságra hozott 22-én rabolták el. Fogvatartói nyolc nap után váltságdíjat kértek a túszért. Követelésükkel a francia céget keresték meg, amelynek a horvát férfi az alkalmazásában állt.

Augusztus 5-ig nem érkezett újabb fenyegetés, majd a Sínai-félsziget északi részén tevékenykedő Vilájat Színáa (Sínai Tartomány) fegyveresei a börtönökben raboskodó “muzulmán nők” szabadon engedését követelték horvát túszuk elengedése fejében, és erre 48 órás határidőt szabtak. Ebből az egyiptomi és a horvát hatóságok is arra következtettek, hogy két külön szervezettel van dolguk: egyszerű emberrablókkal és terroristákkal – mondta.

A tárcavezető közölte, hogy a felvétel megjelentetése után azonnal felvette a kapcsolatot az egyiptomi hatóságokkal, és húszonnégy órán belül Salopek feleségével együtt Kairóba utazott. Mivel még mindig nincs hivatalos értesülés arról, hogy az interneten közzétett fotókon valóban Tomislav Salopek kivégzése látható, a keresés ugyanolyan intenzitással folyik, mint korábban – tette hozzá.

“Mi mindannyian a terroristák célpontjai vagyunk, ezért tennünk kell ellene. Egyedül nem tudunk ennek a harcnak az élére állni, de nem fogunk az asztal alá bújni” – fogalmazott a külügyminiszter.

Kiemelte, hogy tagjai annak a nemzetközi koalíciónak, amely az Iszlám Állam ellen harcol, és amelynek majdnem minden fejlett ország a tagja. Hogy mennyire szükség van egy ilyen szövetségre, az most látszik – tette hozzá. “A globális terrorizmus veszélye senkit sem kerülhet el” – szögezte le.

Pusic kifejtette, hogy az egyiptomi hatóságok mellett nagy segítségére volt Horvátországnak Franciaország és a Horvát Iszlám Közösség, amelynek főmuftija felvette a kapcsolatot az egyiptomi főmuftival, és aktívan részt vettek a keresésben.Újságírói kérdésre, hogy mekkora váltságdíjat kértek a horvát férfiért elrablói, a miniszter nem kívánt válaszolni. “A pénzről csak egyszer volt szó, és többé senki nem tett róla említést” – mondta.

Az Egyiptomban dolgozó Tomislav Salopeket július 20-án rabolták el, miközben Kairóból munkába igyekezett. A harmincegy éves, kétgyermekes horvát fiatalember egy kőolaj- és gázlelőhelyek feltárásával foglalkozó francia cég munkatársa volt.

A zágrábi hatóságok közlése szerint először raboltak el horvát állampolgárt külföldön. Vélhetően ő az első délkelet-európai illetőségű civil, aki az Iszlám Állam dzsihadista szervezet áldozatává vált.

Az egész országot mélyen megdöbbentette a horvát férfi kivégzésének híre. A különböző horvát sajtóorgánumok kijelentették: nem jelentetik meg az IÁ által közzétett fotókat, és arra kérték a közösségi oldalak felhasználóit, hogy ők se osszák meg azokat.

Fotó: Europress AFP Images

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez