Belga politikus lobbizik AKB48 koncertért

Japán leghíresebb idolcsapata, az AKB48 úgy tűnik, nem csak Japánban közkedvelt. A világ minden tájáról vannak rajongóik, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy a teltházas japán koncertek után az Egyesült Államokban is igény van rájuk. Most egy európai politikus lobbizik koncertért.

A rengeteg taggal büszkélkedő AKB család Európában még nem nagyon koncertezett, leszámítva egy kisebb fellépést egy francia rendezvényen. Egy mega-fan viszont lehet eléggé befolyásos ahhoz, hogy meggyőzze őket, jöjjenek Belgiumba koncertet adni.

Jean-Francois Istasse franciaajkú 64 éves belga politikus és tiszteletbeli szenátor 2012-ben kórházba került, és az AKB48 nevű japán előadói csoport állítólag hozzájárult ahhoz, hogy gyorsan felépüljön. Istasse azt mondja, a zenék a 60-as, 70-es évek francia zenéire emlékeztetik őt, miközben a dallamok vidámak, a dalok témái pedig a gondtalanságról szólnak, gyakran pedig mélyebbek, mint gondolnánk. A belga politikus szerint a dalszövegek még a legkényesebb témák (pl. munkanélküliség, öngyilkosság) esetében is segítenek az embernek optimistán gondolkozni, és úgy érezni, hogy mindig van mód arra, hogy jobbra forduljanak a dolgok. Istasse reméli, hogy ezt a fajta optimizmust, amit jelenleg hiányol hazájában,.át tudja adni Belgiumnak.

11825924_10153501040509826_8584381480167497409_n

efgerggdrgdfgd
Jean-Francois annyira szenvedélyes AKB rajongó lett, hogy el is utazott Japánba. Tokióban a célja az volt, hogy találkozzon a lányokkal, és meggyőzze őket: jöjjenek el Európába, pontosabban Belgiumba koncertezni. A politikus állítólag még a producerekkel is tárgyalt, így van rá némi esély, hogy az AKB48 megtartja első nagy európai koncertjét.

11179959_10153229579584826_4931838268592766469_n

A koncert persze egyelőre nem biztos, de ha a lelkes politikuson múlik, akkor nem marad el. Jean-Francois tervei egyébként nem merülnek ki ebben. Már meg is van a következő célpontja: a japán fiatal lánytrió, a BabyMetal együttes, akik kislányos stílust vegyítenek kemény metál zenével. A BabyMetal egyébként számos helyen lépett már fel a világban, ugyanis valamiért egyalbumos együttesként is világsikert sikerült elkönyvelniük. Olyan előadók mellett koncerteznek, mint például a Metallica. Lehet, hogy egyszer Belgiumban is láthatóak lesznek – legalábbis ha a politikán múlik.

11825561_10153494830884826_4967088882699664459_n
BabyMetal

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez