Hétkilométeres szerelem

Nem egyszerűen teljesítette felesége utolsó kívánságát, de felül is múlta azt Don Jaquish. A virágültetésből 162 hektáros napraforgóföld lett.

Babbette Jaquish 2006-ban tudta meg, hogy rákos. Összesen 22 kezelésen esett át kilenc év alatt. 2014. november 17-én meghalt.

Az utolsó időkben arra kérte férjét, ültessen neki virágot. Mivel az volt a kedvence, Don napraforgót kezdett ültetni. A szomszédok engedélyével mára már hét kilométer hosszan sárgállik a napraforgó az amerikai Wisconsinban.

Ez azonban csak a kérés egyik része volt – számolt be az ABC news hírcsatorna. A napraforgó magokat madáreledelként kezdték értékesíteni és a bevételt jótékonysági célokra fordítják. Babbette kérésére nemcsak a rákbetegek, de a kutatók is kapnak belőle.

Kép: Wikipedia

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez