Novemberben újra választ Törökország – fél éven belül másodszor

Recep Tayyip Erdogan török államfő hivatalosan is bejelentette hétfő este, hogy előre hozott parlamenti választásokat rendeznek az országban.

Erdogan azután adott ki erről közleményt, hogy konzultált Ismet Yilmaz parlamenti elnökkel. Az államfői hivatal meg nem nevezett tisztségviselői szerint az elnök kedden helyi idő szerint délelőtt 11 órakor találkozik Ahmet Davutoglu kormányfővel, és felkéri, hogy több politikai erő bevonásával alakítson ideiglenes kormányt.

Az elnöki közlemény nem tartalmazza a választások időpontját, de államfő már pénteken közölte újságírókkal, hogy november 1-jén előre hozott választások lesznek. Illetékesek pedig rögtön hozzátették, hogy addig az országot Davutoglu miniszterelnök vezetésével egy ideiglenes kormány irányítja majd, amelybe parlamenten kívüli pártokat is bevonnának.

Törökországban júniusban voltak parlamenti választások, de a kijelölt határidőig – vasárnapig – a politikai erők nem tudtak kormányt alakítani. A júniusig kormányzó Igazságosság és Fejlődés Pártja (AKP) elvesztette parlamenti többségét, az ellenzéki pártok viszont elutasították, hogy koalícióra lépjenek vele.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez