Alkotmányát ünnepli Kazahsztán

Ma húsz éves a legutolsó, egyben ötödik alaptörvénye a közép-ázsiai államnak. Az országszerte tartott számtalan mai ünnepségen több dologra is emlékszik a társadalom – derül ki a Budapesti Kazah Nagykövetség beszámolójából.

Az alaptörvény a Szovjetunió felbomlásával járó bizonytalanságot és rendszerváltást zárta le. Szinte az egész társadalmat megmozgatta az 1995-ös kazah alkotmány megalkotása, több mint három millióan vettek részt benne. Körülbelül 33.000 csoportos megbeszélést tartottak a majdnem 30.000 javaslatról és megjegyzésről.

Rendkívül színes társadalmat kovácsolt egybe az alkotmány, beleértve a több mint 130 nemzetiséget és a 45 vallási felekezetet. A szövegben nagy hangsúlyt kaptak a legalapvetőbb humanitárius értékek és a nemzetközi jogi normák. Emiatt a kazah állampolgárságot a lakosság 90 százaléka tekinti identitása legfontosabb részének.

A társadalom egybekovácsolása mellett az állami berendezkedést is kialakította az alkotmány. A jogvédő, a bírói és a többi hatalmi ág működésének meghatározásával, illetve a törvények betartásával együtt képes az ország megfelelő hatékonysággal működni.

Persze a kormányzat nem dőlt hátra az alkotmány elfogadása után sem 1995-ben. Az elmúlt húsz évben világossá vált, mekkora szerepet játszanak az ország nemzetközi megítélésében és jövőjében is az alaptörvényben megfogalmazott elvek. A mai évforduló további munkára is ösztönöz, hogy folytatódjon az a gazdasági és társadalmi fejlődés, amelyet méltán ismer el a világ.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez