ENSZ: milliók jöhetnek még

Az Európába naponta érkező 8 ezer menedékkérő csak a jéghegy csúcsa, és nem kizárt, hogy milliók bevándorlására kell majd számítani.

Év végéig a 10 milliót is elérheti azoknak az irakiaknak a száma, akiknek humanitárius segítségre lesz szükségük, ha pedig hadjárat indul az Iszlám Állam dzsihádista szervezet kezén lévő Moszul visszafoglalására, a városból akár 500 ezren is elmenekülhetnek – közölte az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága. A szervezet felhívta a figyelmet arra is, hogy az Európába naponta érkező 8 ezer menedékkérő csak a jéghegy csúcsa, és nem kizárt, hogy milliók bevándorlására kell majd számítani.

Az Iszlám Állam a közel 30 millió lakosú Irak északi és nyugati részén vont ellenőrzése alá területeket, helyi fellegvára az ország második legnagyobb városa, Moszul, ahol tavaly júniusban vette át az irányítást. A rászorulók egy része a dzsihádisták által uralt térségben él, a humanitárius segélymunkásoknak viszont nehéz és veszélyes őket megközelíteni.

“A válság felgyorsult azóta, hogy az Iszlám Állam tavaly átvette az ellenőrzést az ország egy jelentős része felett. Az iraki erők ellentámadása a Washington vezette nemzetközi koalíció támogatásával számos településen heves összecsapásokhoz vezetett, és a menekültek újabb hullámát indította el – magyarázta Dominik Bartsch, az ENSZ iraki humanitárius koordinátorának helyettese. Az erőszak miatt 3,2 millióan hagyták hátra otthonukat, jelenleg nagyjából 10 százalékuk él menekülttáborokban, a többiek rokonoknál vagy elhagyott épületekben húzták meg magukat – ismertette.

Az ENSZ illetékese arra figyelmeztetett, hogy a helyzet drámaian romlik, és nemrég megerősítették, hogy kolerajárvány tört ki a térségben: három tartományban, Nedzsefben, Bagdadban és Bábilban összesen 1300 esetet jegyeztek fel. “Attól félünk, hogy a járvány gyorsan átterjed az ország többi részére is” – ismerte el Bartsch, hozzátéve, hogy a pénzhiány miatt egyre kevesebb az egészségügyi ellátóhely, csökkennek az élelmiszeradagok, és a vízellátás is gondot okoz.

Bartsch közölte azt is, hogy az utóbbi évben több százezer iraki menekült el otthonról, és közülük több ezren vágtak már neki az Európába vezető útnak. Kezdetben ezek az emberek, míg még Irakban voltak, azt hitték, hogy majd egy-két hónap múlva hazatérhetnek, de most már felfogták, hogy erre jelenleg nincs lehetőségük – tette hozzá. “Rájönnek, hogy gyermekeiket nem tudják iskolába küldeni, és a család megélhetése sem biztosított, amit csak súlyosbít a humanitárius segítség csökkenése, mindez pedig olyan körülményeket teremt, amelyek miatt mindent megtesznek annak érdekében, hogy Európába jussanak” – fejtette ki.

Az UNHCR közel-keleti vezetője, Amin Avad Genfben azt mondta, hogy az Európába naponta érkező 8 ezer menedékkérő csak a jéghegy csúcsát jelenti. A szakember nem látja a migránshullám enyhülését, és azt sem zárta ki, hogy milliók akarnak majd Európába menni. Szerinte amíg nem találnak megoldást a szíriai polgárháborúra, és nem rendeződik a helyzet a szomszédos országokban lévő menekülttáborokban, addig nem hagy alább a bevándorlási hullám.

Az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) szerint az Európába menekülő gyermekek száma az utóbbi pár hónapban jelentősen megugrott: januártól július végéig már 133 ezer kiskorú nyújtott be menedékkérelmet a kontinensen.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez