Castro, Hruscsov, Kadhafi és mások az ENSZ Közgyűlésén
Természetes, hogy minden ENSZ tagállam azért érkezik a szervezet szokásos éves közgyűlésére, hogy a világ elé tárja az őt érintő legérdekesebb témákat. Mindenki a maga módján. Van közöttük hét olyan felszólalás, amelyre máig is mindenki nevetve-mosolyogva, netán büszkén emlékszik, még ha azok igen régen történtek is.
Emlékezzünk mi is Hruscsov cipőjére, Chávez ,,cefreszag van ” kijelentésére és még egyebekre. Most kezdődik az ENSZ Közgyűlésének rendes ülése, ahol először évtizedek óta ott lesz Kuba képviselője is, Raúl Castro személyében.
Fidel Castro Guinness-rekordja
1960. szeptember 26-án, rögtön a kubai lázadó csapatok havannai győzelmét követően bemutatkozott az ENSZ közgyűlésén, és ezzel azonnal biztosított magának egy helyet a Guinness Rekordok könyvében. Beszéde 4 óra 29 percig tartott – a leghosszabb volt az ENSZ-felszólalások történetében. Így kezdte: bár arról vagyunk ismertek, hogy igen terjengősen fejezzük ki magunkat, ne aggódjanak. A lehető legrövidebbre szorítjuk…
Hruscsov cipője
Hogyan került a szovjet vezető cipője az asztalra? Ugyan nem ő következett, de elvitte a show-t mások orra elől: 1960. október 13-án a Fülöp-szigeteki küldött beszéde dühítette fel a szovjet pártfőtitkárt. Előbbi azt állította, hogy a Szovjetunió ,,lenyelte” a kelet-európai országokat és jogfosztottá tette őket. Hruscsov először az öklével verte az asztalt, majd levette a cipőjét és azzal folytatta. Vannak történészek,- így William Taubman, aki könyvet írt róla – akik ezt cáfolják. Szerintük csak levette, fenyegetően meglengette és letette az asztalra a lábbelit. Mindenesetre az ENSZ épületét látogató turisták mindig megkérdezik, melyik asztalon állt Hruscsov cipője…
Arafat olajága a pisztollyal
Jasszer Arafat palesztin vezető, a nemzetközi politikai porond egyik legérdekesebb jelensége is nyomott hagyott az ENSZ-ben. 1974. november 13-án a Palesztinai Felszabadítási Szervezet vezetőjét az El Nem Kötelezett Államok Szervezetének kérésére hívták meg az ENSZ Közgyűlésére. Jelenléte zavarta az izraeli küldöttet – két évvel voltak a Münchenben történtek után, amikor a PFSZ terrorakciójában izraeli atlétákat öltek meg. Arafat egy független palesztin állam felállítását kérte a nemzetközi szervezettől, de beszédének csúcspontja az volt, amikor közölte: egyik kezemben egy békét jelző olajágat hozok, a másikban a szabadságharcos fegyvere van. Ne hagyják, hogy az olajág kiessen a kezemből!
A Közgyűlés után a PFSZ megfigyelői státuszt kapott az ENSZ-ben.
Idi Amin nem hajlandó angolul beszélni
Négy évvel azután, hogy puccsal hatalomra került, Idi Amín megjelent az ENSZ Közgyűlésén. Ez 1975-ben történt, és azzal kezdte a beszédét, hogy nem hajlandó angolul beszélni – kiválóan tudta a nyelvet – mert az az imperialisták nyelve. Ezzel átadta képviselőjének a mikrofont, aki felolvasta angolul a beszédét. Ebben manipulációval vádolta meg az Amnesty International nevű szervezetet, amely – szerinte jogtalanul – mintegy 100 országot tart nyilván az emberi jogok megsértése matt. Idi Amin rezsimje alatt 300 ezer ember halt meg vagy tűnt el nyomtalanul.
Chávez megtalálja az ördögöt
,,Tegnap itt járt az ördög, éppen ezen a helyen, még most is cefreszag van utána” – kezdte 2006-ban nagy visszhangot keltő beszédét Hugo Chávez, Venezuela államfője. A mondattal George W. Bushra utalt. A venezuelai elnök a beszédében mindenkinek melegen ajánlotta Noam Chomsky amerikai értelmiségi könyvét, amely a Hegemónia és Túlélés (Hegemonia és Supervivencia) címet viseli – a könyv napok alatt az Amazon legtöbbet eladott könyvévé vált.
Kadhafi és az ő sérelmei
Bár már 1969 óta Líbia élén állt, Moammar al-Kadhafi csak 2009-ben jelent meg először az ENSZ Közgyűlésén. Mintegy 100 perces beszédében hosszú panaszlistát hozott nyilvánosságra a szervezetnek címezve, és többek között az ENSZ Biztonsági Tanácsát a Terror Tanácsának javasolta átkeresztelni. Sok váddal illette az Egyesült Államokat – például a madárinfluenza elterjesztéséért – és megkérdőjelezte a Kennedy-gyilkosság hivatalos verzióját. Elutasított kérései mellett egyet mégis keresztülnyomott: Donald Trump magánbirtokán létrehoztak egy nagy beduin üzletet…
Mahmud Ahmadinezsád iráni elnök verzója a 9/11 -ről
Az iráni elnök 2010-ben azzal lepte meg a közgyűlés résztvevőit, hogy elmondta az ő változatát arról, mi is történt New Yorkban 2001. szeptember 11-én. Bár verziója már ismert volt a különböző nem mainstream médiákon keresztül, ennyire hivatalos helyen addig még nem hangzott el. Eszerint az Egyesült Államok bizonyos szektorai vezényelték a történteket, hogy eltérítsék a figyelmet a saját gazdasági nehézségeikről, és jobb helyzetbe kerültjenek a Közel-Keleten, egyben megmentve ezzel a cionista rendszert Izraelben. Beszéde alatt 33 ország hivatalos küldöttsége hagyta el tiltakozásul a termet – többek között az EU tagállamai, Kanada, Ausztrália, Új-Zéland és Costa Rica.