Egy életre tönkretette diákját a szexuálisan túlfűtött tanárnő

A 30 éves brit tanárnőt szinte mindenki a suli legjobb nőjének tartotta, de azt kevesen gondolták volna róla, hogy mindenre elszánt szexuális ragadozó, aki kifejezetten a diákjaira bukik. Pszichológusok szerint a tanárnő 15 éves áldozatát egy életre tönkretette, maradandó lelki sérüléseket okozva neki.

Az egész úgy kezdődött, hogy a 30 éves tanárnő, Caroline Berriman Facebook-on elkérte 15 éves tanítványának a telefonszámát, és aztán rendszeresen hívogatta is őt hétvégenként. A csínos tanárnőnek végül sikerült becserkésznie a fiatal srácot, akivel két hónap leforgása alatt legalább 50-szer szexelt, védekezés nélkül. A fiú a The Sun napilapnak elmondta, hogy az elején az egész kapcsolatuk ártatlannak tűnt, de miután egyre gyakrabban leveleztek és SMS-eztek egymással, egyre intimebb viszonyba került tanárjával, aki egyébként rendszeresen korrepetálta őt matematikából és angolból. A sok SMS-ezés után Berriman egyre rámenősebbé vált, majd szexuálisan kezdte zaklatni diákját, aki először a bátyjának mesélt a történtekről. Végül édesanyja is tudomást szerzett a titkos kapcsolatról, és azonnal kapcsolatba lépett a ChildLine szervezettel.

Berriman-607515

A 15 éves fiú elmondta, hogy a viszony már olyannyira elfajult, hogy Berriman kétéves gyermeke rendszeresen „apának” szólította őt, amikor átment hozzájuk. Tanára pedig később arra akarta rávenni, hogy szökjenek meg együtt, és kezdjenek valahol közös életet egymással. De miután ezt nem sikerült elérnie, azzal riogatta a fiút, hogy teherbe esett tőle, ami végül az utolsó csepp volt a pohárban.

Az affér nyilvánosságra hozása után a 30 éves tanárnőt egyből elbocsátották az Abraham Moss Iskolából, és bírósági eljárást indítottak ellene. Hatalmas meglepetésre a tanárnő végül megúszta a börtönt, de örök életre eltiltották a tanítástól, és 250 óra közösségi munkára ítélték, amiért természetesen nem jár fizetség. A bírósági tárgyaláson egyébként kiderült, hogy a tanárnőnek korábban egy másik diákjával is volt szexuális kapcsolata. A 15 éves srác sorsáról annyit tudni, hogy szülei kivették őt a suliból. Állítólag a kaland rendkívül megviselte, pszichológus segítségét is igénybe kell vennie.

(Visited 44 times, 2 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez