Karitatív fodrászat- hajadományozás Japánban

A szépségszalonban dolgozó Watanabe Kiicsi úgy véli: a legjobb módja annak, hogy fodrászként valaki hozzájáruljon a társadalmi problémák megoldásához, az, ha emberi hajat ad olyan gyermekeknek, akiknek nincs.

A 44 éves Kiicsi 2009-ben alapította a Japán Hajadomány és Jótékonyság nonprofit szervezetet Oszakában, két másik fodrásszal együtt. Azóta több mint 70, 18 év alatti gyermeknek készítettek parókát. Olyanoknak, akiknek veleszületett probléma, betegség vagy baleset miatt nincs hajuk.

„Már nagyon régen láttam magam igazán mosolyogni a tükörben” – mondta egy középiskolás lány, felidézve az első napot, amikor megkapta a parókát.

„Fodrászként ez az, amit tehetünk önkéntes alapon. Nem kerül erőfeszítésbe” – mondja Kiicsi.

A póthajakat egyébként hétköznapi emberek adományozzák a szervezetnek Japán minden részéről. A parókákat kifejezetten a gyerekek fejére szabják, hogy tökéletesen passzoljanak.

Egy emberi hajból készült paróka ára egyébként 300 ezer jen általában, ami kicsivel több mint 600 ezer forint, nem terjed ki ugyanis rá az állami egészségbiztosítás. A nonprofit szervezet  adományokból dolgozik, így ingyen kapják a hajat a gyerekek. Japán 42 prefektúrájában közel 250 szalon támogatja a programot. A parókák egyébként nem tartanak örökké, két év után cserélni kell őket, a szervezet pedig ezt is vállalja.

Ez az egyetlen olyan társaság Japánban, amely hajadományokkal foglalkozik, de tagjai remélik, hogy a dolog tovább fejlődik.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez