Ezekkel a harci gépekkel támadnak az oroszok Szíriában

Azt már hetek óta tudni lehetetett, hogy az oroszok valami nagy dobásra készülnek Szíriában, miután több tucat harci gépet vezényeltek a latakai reptérre, amiből végül egy komoly légibázist hoztak létre. A délutáni hírek szerint az oroszok már meg is kezdték a légitámadást az Iszlám Állam ellen. Ezért most összegyűjtöttük azokat az orosz harci feladatokat ellátó vadászgépeket, amelyek megfordíthatják a háború menetét a közel-keleti országban.

Az orosz vezetés hivatalosan nem számolt be arról, hogy pontosan milyen harci gépeket vezényelt Szíriába, hogy kisegítse a szorongatott helyzetben lévő Bassár el-Aszad elnököt, akinek a csapatait gyakorlatilag felőrölték az ellenállók és az Iszlám Állam fegyveresei. Az orosz parlament (Duma) védelmi bizottságának tagja, Vladimir Komojedov admirális azonban az ItarTassz orosz hírügynökségnek elmondta, hogy a szíriai bevetések során elsősorban a Szuhoj harci gépeket részesítik előnyben, mivel multifunkcionális feladatokat is képesek ellátni. Az admirális arról is beszélt, hogy az Iszlám Államnak nincsenek légvédelmi rendszerei, maximum csak Stinger rakétai, ezért ő sikeres akciókkal számol. A szakértő azonban jelezte, hogy orosz katonák nem fognak szárazföldi offenzívákban részt venni, maximum a latakai légibázis védelmi fogják ellátni. Abban az esetben, ha nagy baj lenne, akkor néhány orosz hadihajó is a környéken állomásozik, komoly tűzerőt képviselve.

A The Aviationist információi szerint szeptember 21-én 28 orosz harci gép landolt Latakiában, majd szeptember 29-én további hat darab érkezett a szíriai légibázisra.

CPhf31MWgAAy7tb.jpg-large
A latakai légibázisről készült kép, amin az orosz vadászgépek láthatóak felsorakozva.

 

 

Szu-34 (NATO-kód: Fullback)

Russian_Air_Force_Sukhoi_Su-34_Beltyukov-1

A Szu-34-es egy negyedik generációs harcászati vadászbombázó repülőgép, amit 2014-ben állítottak hadrendbe az orosz légierőnél. A kétszemélyes és kéthajtóműves harci gép taktikai bombázások mellett különböző harcászati feladatok ellátásra is alkalmas. Nagy előnye, hogy rendkívül jó a manőverező képessége és nagy a teherbírása is, ezért sok bombát és rakétát is célba tud juttatni egy küldetés során. Emellett egy 30 mm-es gépágyúval is felszerelték, ami 1500-1800 lövedéket tud kilőni percenként. A Szu-34-es egyik különlegessége, hogy kifejezetten nagy pilótafülével rendelkezik, amelyben a pilóták egymás mellett ülnek. Ez kommunikáció és kényelem szempontjából is rendkívül előnyös hosszabb bevetéseken.  A The Aviationist információ szerint az oroszok 6 darab Szu-34-es telepítettek Szíriába az utóbbi napokban.

Szu 30SM (NATO-kód: Flanker)   

Su-30SM_-_MAKS-2013Firstpixflights10

Szintén egy negyedik generációs nehéz vadászbombázó repülőgép, amit a 90-es években állítottak hadrendbe. Jó a manőverező képessége, a nagy hatótávolságú és erős fegyverzetű repülőgépből körülbelül 500 darabot gyártottak már le, de ezeknek a jó részét külföldön értékesítették. Algéria, Kína, Angola, India, Indonézia, Uganda, Venezuela és Vietnám is vásárolt belőlük. Az SM változata egyébként a legfrissebb fejlesztés az orosz légierőben. Ennek a típusnak modernebb a radarja, a kommunikációs eszközei és a fegyverzete is. Ebből a repülőgépből az eddig információk szerint négy darabot küldtek az oroszok Szíriába.

Szu-25 (NATO-kód: Frogfoot)        

Su-25-1Ez az egyik legtöbbet alkalmazott orosz csatarepülőgép, amit még a 80-as években fejlesztettek ki és állítottak hadrendbe. A szovjetek annak idején Afganisztánban is bevetették nagy sikerrel, és több más konfliktusban is alkalmazták. A Szu-25 olyan jól sikerült, hogy mind a mai napig szolgál az orosz légierőben és máshol a világban, főként afrikai országokban.  A Szu-25-öst főként földi célpontok megsemmisítésére fejlesztették ki, de emellett szárazföldi csapatok számára is tud közvetlen légi támogatást nyújtani. Rendkívül erős fegyverzetének köszönhetően egy igazi pusztítógép, két  nagy teljesítményű, 30 mm-es gépágyúval is felszerelve. Erős páncélzattal rendelkezik, de hátránya, hogy viszonylag alacsony a sebessége, a hatótávolsága és fedélzeti rendszerei is egyszerűek. Nagy előnye viszont, hogy szinte bármilyen repülőtéren vagy füves területén képes le- vagy felszállni futóművének köszönhetően. Emellett a karbantartása is könnyen megoldható. Ebből a típusból 12 darabot küldtek Szíriába az oroszok.

Szu-24 (NATO-Kód: Fencer)         

Sukhoi_Su-24_inflight_Mishin-2Szintén egy legendás vadászbombázó repülőgép a hidegháború korszakából, a 70-es évek óta van szolgálatban. Alapvetően frontbombázó feladatokra fejlesztettek ki. Különlegessége a változtatható nyilazású szárny, amivel a Szu-24-es többféle sebességi módban is képes repülni. Emellett ez volt az első olyan szovjet harcigép, amit digitális navigációs eszközzel szereltek fel. Az évek során rengeteg újításon és fejlesztésen esett át a Szu-24-es, amit Afganisztánban és számos más hidegháborús konfliktusban is bevetettek. A közel-keleti államokban egyébként előszeretettel alkalmazták és alkalmazzák mind a mai napig ezt a típust, amelyből körülbelül 1500 darabot gyártottak.  Az oroszok ebből 12 darabot állomásoztatnak Szíriában.

 

Egyéb fegyverek, amiket az oroszok küldtek még Szíriába

T-90

T-90.1

Körülbelül 10 darab T-90-es tank állomásozik a latakiai légibázison, hogy védelmet nyújtsanak. A T-90-es jelenleg a legmodernebb harckocsi, amit hadrendbe állítottak az orosz hadseregnél. A T-90-es gyakorlatilag egy agyonmodernizált T-80-as, annyi különbséggel, hogy az alváza és a toronypáncélzata sokkal  modernebb, mint a T-80-asé. Fő fegyverzete egy 125 mm-es ágyú, amit elektro-mechanikus stabilizátorral láttak el. Az ágyú emellett számítógép-vezérlésű. Újratöltése pedig szintén automatikus, 6-8 másodpercet vesz igénybe. Nagy előnye, hogy rengetegféle lőszert képes kilőni. Emellett lézeres távolságmérővel is programozható, és egy nagy teljesítményű géppuskával is felszerelték. A T-90-es aktív és passzív védelemmel is rendelkezik. Atom-, biológiai-és vegyi védelemmel is ellátták. A harckocsit egy 840 lóerős dízelmotor hajtja. Emellett légkondicionáló-rendszerrel is ellátták, hogy a személyzet koncentrálóképessége ne romoljon a bevetések alatt.

Mi-24 (NATO-Kód: HIND)  

DESERT RESCUEA Mi-24 szintén egy legendás harcihelikopter, amivel az afganisztáni háborúban komoly sikereket értek el a szovjetek. 1976 óta van szolgálatban. Harcászati feladatok mellett deszantosok célba juttatására is alkalmas. A Mi-24-es 1500 kg-nyi bombát tud szállítani. Egy Gatling-rendszerű forgócsövű géppuskával is rendelkezik, ami 30 mm-es. Emellett pedig páncéltörő rakétákat is képes kilőni.

BTR-82A

0_1026c1_b12c2def_origPáncélozott csapatszállító jármű, képes 80-135 km/h sebességre. Terepjáró képességei tökéletesek, egy 14.5 mm-es nehéz géppuskával is fel van szerelve. 260 lóerős dízel motor hajtja. Páncélzata 7-9 mm vastagságú. 10 személy szállítására alkalmas.

GAZ Tigr

gaz_tigr_1

Az egyik legújabb orosz katonai terepjáró, amiből a szír kormányerőknek is adtak az oroszok. Elsősorban csapatszállításra és lőszerutánpótlás célba juttatására alkalmas. 5 mm-es páncélzat védi, és géppuskával is fel lehet szerelni.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez