Az oroszok már a Kaszpi-tengerből is Szíriát lövik

Moszkva azt állítja, hogy az Iszlám Állam ellen lőttek ki a rakétákat 1500 km-es távolságból.

Négy hadihajó van jelen a Kaszpi-tengeren – közölte Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter, aki azt is elmondta, hogy 11 célpont ellen összesen 26 rakétát lőttek ki. Közben szíriai kormányzati források azt jelentették, hogy a kormányerők offenzívába kezdtek az orosz vadászbombázók támogatásával. Részleteket azonban még nem árultak el.

A Szíriai Emberi Jogok Megfigyelő Központja időközben azt közölte, hogy Hama és Idlib tartományokban vannak a leghevesebb összecsapások, miután az oroszok elkezdték bombázni Szíriát. Az orosz vezetés azonban továbbra is cáfolja azokat a vádakat, hogy nem az Iszlám Államot, hanem a mérsékelt iszlamista lázadókat és ellenálló csoportokat bombázzák, akiket az amerikaiak pénzelnek. Moszkva a mostani bejelentés után is leszögezte, hogy célpontjaik továbbra is az országban működő radikális iszlamista terroristák.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez