Iránban csapódott be négy orosz cirkálórakéta – mondják az amerikaiak

Az oroszok tagadják, az irániak pszichológiai hadviselésről beszélnek. A szárazföldön közben orosz légitámogatással tör előre Aszad elnök hadserege.

A szerdán a Kaszpi-tengerről 11 szíriai célpontra kilőtt 26 orosz cirkálórakéta mindegyike célba talált – közölték Moszkvában. Egy amerikai kormánytisztviselő ezzel szemben azt állítja, hogy négy közülük Iránban landolt, bár azt nem tudják, hogy hol, és hogy megöltek-e bárkit is. Igor Konasenkov vezérezredes, az orosz védelmi minisztérium szóvivője ezt tagadja: azt mondta, hogy a CNN-nel ellentétben ők nem beszélnek névtelen forrásokra hivatkozva.

Az iráni IRNA hírügynökség mindazonáltal tegnap azt jelentette, hogy ismeretlen repülő tárgy csapódott be Nyugat-Azerbajdzsán tartomány egyik falujában, amely a Szíriától 1500 kilométerre kilőtt cirkálórakéták útvonala alatt fekszik. A másik iráni hírügynökség, a Farsz, amely a BBC szerint szorosan kapcsolódik a Szíriában Aszad elnököt támogató Iráni Forradalmi Gárdához, azt írja: mióta Oroszország megkezdte szíriai műveleteit, a nyugati média és a nyugati tisztségviselők totális támadásba kezdtek Moszkva ellen. A konzervatív teheráni lapok szerint pedig az Iránban földet ért rakétákról szóló állítások az Egyesült Államok Moszkva elleni pszichológiai hadjáratának részei.

Védelmi szakértők egyébként úgy vélik: az orosz döntés a cirkálórakéták bevetéséről inkább virtuskodás volt, mintsem stratégiai megfontolás. A szóbanforgó  SSN-30A-t augusztusban még csak tesztelte az orosz hadsereg, a típust most vetették be először. Mégpedig úgy, hogy előzőleg nem tájékoztattak róla senkit, beleértve az amerikaiakat, akiknek a gépeivel pedig osztoznak azon a légtéren, amelyen a rakéták megtették az útjukat.

A rakéták útvonala.
A rakéták útvonala.

Közben a földön orosz légitámogatással kiszélesítette a lázadók elleni offenzíváját Aszad elnök hadserege, csütörtökön kemény összecsapások voltak a lázadók és a kormánykatonák között a Ghab-fennsíkon, az utóbbiak egész nap föld-föld rakétákkal szórták, az orosz gépek pedig fentről bombázták az előbbieket – írja a brit Telegraph. De Latakia dél-keleti és Hama északi részén is súlyos harcok folytak. Az iráni mellett most már orosz támogatással is új erőre kapott offenzíva tovább fogja súlyosbítani a menekültválságot, a harcok miatt még több szíriai kényszerül elhagyni a lakóhelyét – figyelmeztetnek nemzetközi szervezetek. És figyelmeztet Ashton Carter amerikai védelmi miniszter is: ő arra, hogy az oroszoknak rövidesen viselniük kell döntésük következményeit, az első veszteségeiket.

Az amerikaiak által támogatott Szabad Szíriai Hadsereg szerdán arról számolt be, hogy Hama északi részén legalább egy helikoptert leszdtek a harcosai, az azonban nem világos, hogy az a kormányhadseregé vagy az oroszoké volt-e.

 

(Visited 3 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez