Nagyító alatt a thai egészségügyi költségvetés

A National Council for Peace and Order’s (NCPO) esküdtszéke vizsgálat alá veszi a Thai Egészség Támogató Alapítványt, hogy biztosítsa, hogy a támogatások rendeltetésszerűen vannak-e elköltve.

A bizottság elnöke, Gen Chatudom Tittasiri azt mondta, hogy a Közegészségügyi Minisztérium követendő irányelveket fogalmaz meg  a ThaiHealth-nek. Azt nyilatkozta, hogy fontos a helyére tenni a pénzköltési irányelveket, hogy biztosítsák a thai egészséget, amit erre a célra beszedett, és kötelezően e célra fordítandó adókból fizetnek, nem az állami költségvetésből.

Ezt a lépést az NCPO felülvizsgáló bizottsága indítványozta, mivel úgy találták, hogy az idei év költségvetése  nem a megfelelő módon lett elköltve. Több jelentésből is kiderült, hogy az alapok több mint fele politikai reformok projektjeire, választásokra és thai politikai felmérésekre lett elköltve.

Gen Chatudom bevallása szerint a miniszterelnök, Prayut Chan-o-cha elrendelte a thai Igazságügyi Minisztériumtól, hogy vizsgálják felül a költéseket.

Továbbá a miniszterelnök megszakította az alapok azon elköltését, amelyek nem rendeltetésszerűen mennek végbe. A bizottság megállapításait követve az egészségügyi miniszter, Piyasakol Sakolsatayadorn utasította tanácsadóját, Seri Tuchindot, hogy dolgozza fel a bizottság által kijelölt pénzköltési útmutatót.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez