Erőszakkal vádolnak egy Uber sofőrt

Őrizetbe vette vasárnap este az indiai rendőrség az önszerveződéssel működő Uber taxivállalat egyik sofőrjét, mert azzal gyanúsítják, hogy megerőszakolta utasát, egy 25 éves nőt Újdelhiben.

A bűncselekmény újabb csapás a vitatott amerikai közösségi utazásmegosztó szolgáltatásra, ráadásul visszaidézi azt a nagy felháborodást keltő két évvel ezelőtti esetet, amelyben több férfi egy autóbuszban megerőszakolt egy egyetemistát az indiai fővárosban.

A rendőrség hétfői bejelentése szerint a férfit származási helyén, az északi Uttar Prades szövetségi államban találták meg, miután pénteken Újdelhi egy távoli zugában megtámadta a fiatal nőt. Mathurában vették őrizetbe és a fővárosba vitték – mondta az a PTI indiai hírügynökségnek Madhur Verma, az újdelhi rendőrség egyik magas rangú illetékese.

Egy másik rendőrtiszt, Dípak Misra az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva bírálta a taxivállalatot, amely okostelefonos alkalmazással teremt kapcsolatot a taxizásra vállalkozó sofőrök és a potenciális ügyfelek között. Kifogásolta, hogy a kérdéses gépkocsiban nem volt GPS, és a cég semmilyen személyi követelményt nem támaszt a sofőrökkel szemben.

A 2009-ben létrehozott Uber, amelynek terjedése hatalmas feszültséget vált ki a hagyományos taxiscégekkel, közleményben reagált az esetre. Jelezte, hogy együttműködik a rendőrséggel “a borzalmas bűncselekmény” felderítése érdekében, és átadta a rendőrségnek a gépkocsivezető helyváltoztatásairól a rendelkezésére álló adatokat.

2012 decemberében hat férfi egy buszon megerőszakolt és súlyosan bántalmazott egy 23 éves orvostanhallgatót, miután a barátját megverték. A fiatal nő egy szingapúri kórházban belehalt a sérüléseibe. Az eset miatt tömegtüntetések kezdődtek India-szerte, amelyek hatására szigorították a nemi erőszakra vonatkozó jogszabályokat.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez