Tankkal végeztek ki egy 19 éves szíriai katonát

A brutális kivégzést a vérszomjas Iszlám Állam harcosai hajtották végre, akik most azzal fenyegetőznek, hogy minden olyan katonát és harcost, akik ellenük van, hasonló brutalitással fognak kivégezni a csatatéren.

A 19 éves katonát Fadi Ammar Zidannak hívták. Fogságba esésének körülményei ismeretlenek, csupán annyit tudni róla, hogy a szíriai kormányerők oldalán harcolt. A fiatal férfit az Iszlám Állam harcosai narancssárga rabruhába öltöztették, kezét összebilincselték, majd egy szovjet gyártmányú tankkal átgázoltak rajta. A gyomorforgató kivégzésről videót is készítettek.

A terrorszervezet azzal indokolta a katona kivégzését, hogy halott iszlamista harcosok holttestén gázolt át a tankjával. Ebből azt a következtetést lehet levonni, hogy a katona nagy valószínűséggel harckocsisként szolgált a szíriai kormányerőkben. Kivégzése előtt a terroristák még arra is kényszerítették, hogy „ismerje be” a tettét, amiért halálra ítélték. Az ISIS harcosok egytől-egyig fehér ruhában voltak jelen, majd a kivégzés után belelőttek a kilapított katona holttestébe.

A londoni székhelyű Szíriai Emberi Jogok Megfigyelő Központja jelezte, hogy tudomásuk szerint az Iszlám Állam most először hajtott végre ilyenfajta kivégzést, aminek elsősorban az elrettentés a célja. Félő azonban, hogy a radikális iszlamista szervezett még ennél is brutálisabb módszereket fog kitalálni, ha nem csökken rajta a katonai nyomás.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez